" TOBOZ "
A Csongrád megyei Természetbarát
Szövetség Tájékoztatója
( 2000. december)
SZÖVETSÉGI HÍREK:
Az új évezred küszöbén
Elnökségi ülés (2000.nov)
BESZÁMOLÓK:
III. Elektromos Kupa
Az Elektromos SE 2000-ben
TEDOT 2000.
NEMZETI PARKJAINK:
A Kiskunsági Nemzeti Park II.
RÉGIÓNK LÁTNIVALÓI:
Kecskemét
NEKEM SZÜLÕHAZÁM:
Kanizsa
Az új évezred küszöbén Immáron lapunk az ötödik évfolyamát érte meg, rengeteg munka van mögötte, mindez a Szerkesztõség kitartásának köszönhetõ. Elnökünk a fiatal elnökségi tagok ötletét az újság szerkesztésére egy kissé kétkedve fogadta 1996. õszén. Nem mondott azonban nemet. Az elsõ szám után már õ is belátta, micsoda "fegyver" kerülhet a kezünkbe (ma már Õ is használja a számítógépet). Az információs társadalom alapköve a gyors és pontos információáramlás. Ha lapunk gyors információtovábbításra még nem is képes - hogy is lehetne ilyen egy kéthavi lap? - azért érdemes megjegyezni, hogy a Szövetségünk az Interneten is elérhetõ.
Öt év mérlegének megvonása nem könnyû dolog, inkább az olvasók reakciója alapján lehet. Minket az mér, hogy a küldött üzenet eljut-e a megcélzottakhoz. Remélem, egyre többen ismerik és várják a számunkra oly kedves lapot. Mit hozhat a jövõ? Ki mondhat biztosat errõl? A közeljövõrõl tudhatunk.
A jövõ évben két nagyszabású eseményt rendezhet Szövetségünk. Az egyik az EURO-Randonnée áprilisban, majd a Gyalogtúrázók VIII. Országos Találkozója június elején. Nagy munka lesz, mindenki értõ segítségére számítunk.
Milyen éveket várhatunk a jövõ évezredben? A vates szerepét mi sem vállalhatjuk magunkra! Láthatta-e Szent István királyunk az ezredfordulón az évezred történéseit?… Egyet remélünk, hogy mindannyian gyönyörû túrákat tehetünk majd a következõ évezredben is. Mi pedig igyekszünk egyre jobb krónikásokká válni. Természetesen lapunk továbbra is nyitva áll úgy eddigi szerzõink, mint az írói vénájukat még rejtegetõ túratársak elõtt. A túrákhoz, a feladatok teljesítéséhez és az íráshoz mindenkinek jó egészséget kívánunk!
Szerkesztõség
Jelen voltak: Benedek Jenõ, Benedekné Tóth Edit, Badár Sándor, Dániel István, Fackelmanné Kelemen Mária és Csányi Sándor.
Az elnökségünk 2000. novemberi ülésén elfogadta a következõ évre vonatkozó érvényesítési díjakat. A Szövetségünk a következõ évben is fenntartja eddigi szokását, nem emel tagdíján, így csupán a megemelkedett országos tagdíjakkal kell számolni. A felnõtt tagdíj tehát 500 Ft, a nyugdíjas 300 Ft, míg az ifjúsági 100 Ft. Ehhez jön tehát a megyei tagdíj, ami 50 Ft.
Az Elnökség döntött a következõ évi programban szereplõ Gyalogtúrázók VIII. Országos Találkozójának emblémájáról (több pályázati munka alapján). A nyertes jelkép az elsõ lapon látható. Egyben megbízta Mendei Árpádot, a makói Eötvös Loránd Természetjáró Szakosztály vezetõjét a sziksósfürdõi Találkozó táborának vezetésével.
Olvastam már néhány értékelést az idei debreceni országos diákturisztikai rendezvényrõl, de mindig úgy éreztem, hogy az értékelõvel nem egy esemény résztvevõi voltunk. Mi az oka a nézetkülönbségnek? Egyrészt szervezõi értékelést olvastam, kevés objektivitással, másrészt "elsõbálos" gyerekek értékelését, akik alaposan meglepõdnek majd a következõ rendezvényen (micsoda különbség!). No, lássuk az értékelésemet!
Az elõzményekrõl
A Debrecen melletti Vekeri-tó közelében, az Ifjúsági Táborban tervezte megrendezni a Hajdú-Bihar Megyei TBSZ az ezévi TEGYOT-TEDOT-ot. Azonban néhány héttel a kezdés elõtt kiderült, hogy a helyszín teljességgel alkalmatlan a rendezvény lebonyolítására, így a szervezõk jó kézzel és szerencsésen a szomszédos Dorcas kempingbe helyezték át a találkozó szállását. Szerencséjük volt, hogy ilyen kaliberû és ilyen rugalmas szomszédjuk volt. Kényszerhelyzetben még a találkozó is elmaradhatott volna. Mi persze, errõl mit sem tudva, nyugodtan készültünk. A fárasztó utazás (tömött vonattal utaztunk a folyosón, csomagjainkon ülve) után az elsõ élmény igen pozitív volt, várt minket egy autóbusz, amely kiszállított bennünket Erdõspusztára, a Vekeri-tóhoz. Szépen indult! Megérkezés után még szebben folytatódott, ugyanis a szállás kifogástalan volt. A fogadó rendezõk is kedvesen irányították a megérkezõ versenyzõket, vendégszeretõk voltak. Az elsõ vacsora is pozitív benyomást keltett és késõbb sem volt vele gond. Ez volt talán a legkulturáltabb szolgáltatást nyújtó helyszín hosszú évek óta.
Nézzük a szakmai programot!
Az elsõ nap éjszakája már programot rejtegetett a versenyzõk számára. Az éjszakai túra kemény próba elé állította a fiatalokat, amit semmi sem bizonyít jobban, mint hogy az indulók harmada teljesítette a pályát, hiányosságokkal. A többit a szervezõk kizárták. Butaság!!! Képzeljük el azt a gyereket, aki idejön, megpróbál tájékozódni, nem sikerül és a versenybõl kizárásra kerül. Lehet, hogy életében elõször versenyzett a sötét, oly sok meglepetést tartogató erdõben. Pedagógiai csõd!!! Nos, ezt a problémát immáron megszüntettük a novemberi MIVOT-on (módosítottuk a versenyszabályzatot).
A pályát kitûzõk sem oldották meg maradéktalanul feladatukat, hiszen egyik pontot mintegy 100 m-rel sikerült arrébb tenni, ez csak azokat zavarta, akik tudtak bánni a térképpel és egyébként tudták, hol járnak. Sajnos a versenybíró a beérkezõ csapatok jelzésére nem reagált (ez rá összességében jellemzõ volt rá, mind diák, mind tanár megkapta a maga kategóriájába való besorolását). A hajnalban beérkezett, holtfáradt gyerekeket ezután kihajtották a nappali versenyre. Volt olyan (eltévedt csapat), akik beérkezésük (egy éjszakai bolyongást belefoglalva) után nem ment ki a nappali versenyre. Teljes mértékben meg tudom érteni a döntésüket. A legkeményebb katonai "szivatás" sem volt ennél megerõltetõbb. Egy ötnaposra tervezett verseny, amely négy (plusz egy a teljesítménytúra, amelynek helyezésmódosító hatása csekély) fontos részbõl áll, több mint fele gyakorlatilag lezárul az elsõ 24 óra után, ráadásul iszonyú fizikai nyomás nehezedik a versenyzõkre.
Aránytalan az eloszlás. Egy ilyen rendezvénynek (a neve is találkozó) a verseny jellegén túl van egyéb jellemzõje is. Ilyen nyomás mellett ez nem érvényesülhetett. Az sem elhanyagolható, hogy a diákrendezvény évek óta talán "félházzal" megy. A természetjárás népszerûsítése teljesen elsikkad a versenyek mögött.
Mibõl fakad ez a hiba? Egyszer Egerben kitalált egyébként kedves barátom valamit, ami ott próbaként végigment és látszott, hogy nehezen viselték a gyerekek, az utána következõ években pedig szolgaian lemásolták a szervezõk az elõzõ évek programját. Ami pedig elkeseredettségemet fokozza, hogy a 2001. évi verseny szerkezetét is így építik fel a rendezõk. Lehet, hogy nekünk is kellene egy TEDOT-ot szerveznünk, hogy testünkön érezzük annak miden súlyát? Avagy találjuk már meg az optimális eloszlást!
A nappali versenyre a Hármashatárhegy vidékén került sor. A Zsuzsi vonat vitt ki minket a start helyére. Induláskor kaptuk a hírt, hogy víz ugyan van, de nem iható, így inkább vigyünk magunkkal. A legmelegebb július melege, hatalmas homoktenger, iszonyú távolság, kemény pálya, hát nem volt csodálkoznivaló, hogy a versenyzõ csapatok gyakran inkább a menetközben történõ vízbeszerzéssel voltak elfoglalva, mintsem eredményes versengést tartották volna szem elõtt. Nos, nem voltak optimálisak a körülmények!
Visszaérkezés után a csapatokra még egy erõpróba várt, meg kellett oldani az elméleti feladatsort. Erre aztán már abszolút nem tudtak odafigyelni. Ez a 24 óra nem a túrázás örömeirõl szólt. A gyerekek inkább a tortúra napjának nevezték. Ilyet még egyszer nem lehet megengedni!
Az elsõ korrekt nap a városismereti verseny napja. A Debrecenbe beszállított társaság délelõtt bejárta a pályát, ellenkezés, rossz szájíz nem volt. Jónak mondható versenyben volt részük. Délutánra a gyerekek szabadprogramot kaptak, így tovább ismerkedhettek a város nevezetességeivel. No, ez a TEDOT népszerûsítésének napja volt. Köszönjük!
Csütörtökre maradt a teljesítménytúra, ami szintén adott terepen, homokban zajlott, kemény túra volt emiatt. Sokan mondták, hogy bizony az alföldi túrák esetében a homokos talaj nagyban nehezíti a haladást, a sokadik kilométer után már a lépés is fájt. Jogosnak érezték, és többen felvetették az egykoron Rosztóczy András által tett felvetést a homoktúrák minõsítési pontrendszerben való külön értékelésérõl. A versenyszám egyébként korrekt volt, a szervezõk ekkorra már talán ráéreztek az elvárásokra.
A csütörtök esti eredményhirdetésre már a megtisztálkodott, valamelyest kipihent csapatok érkeztek, akik boldogan ünnepelték eredményeiket. Reméljük, legtöbben azzal az érzéssel hagyták el Debrecent, hogy jövõre találkozunk, egy jobb rendezvény reményében! Összegzés Miért voltam én ilyen kritikus? Savanyú a szõlõ? Nem, határozottan állíthatom, hogy csapataink megtartották, sõt néhol meg is haladták elõzõ évi teljesítményüket, helyezésüket, így megyénknek nincs oka szégyenkezésre. A gyerekrendezvényt meg-nyerte a Dugonics András Piarista Gimnázium csapata (szívbõl gratulálunk), a többi megyei csapat is jó eredménnyel zárt. Ezen gimnázium középiskolás csapata harmadik lett. A Radnóti diákjai a negyedik helyen végeztek, megismételve az elõzõ év teljesít-ményét! Új színfoltként jelentkezett a Bethlen Gábor Református Gimnázium csapata és a fiúk nem is vallottak szégyent. Sajnos a Ságvárinak az idén nem jött ki a lépés, majd jövõre! (A nagy generáció kiöregedett, Fröhlich tanár úr egyelõre keresi az után-pótlást!)
Eredmények:
TEGYOT
TEDOT
Jövõvárás
Azzal a reménnyel zárom értékelésemet, hogy a jövõ év rendezvénye mentes lesz az elõzõ évek hibáitól, erre biztosítékként azt látom, hogy a rendezõ az a PITE nevû pécsi egyesület, aki évek óta résztvevõje a küzdelmeknek. Eredményes felkészülést kívánok és találkozunk Abaligeten!
Csányi Sándor( megyei ifjúsági vezetõ)
Az Elektromos SE 2000-ben
Természetjáró Szakosztályunk a 2000. évben az alábbi programot valósította meg:
Mint fenti rendezvényeinkbõl is látszik igen mozgalmas programmal birkóztunk meg 2000. évben. Úgy tûnik sikerült olyan programokat összeállítanunk, melyek egyre nagyobb érdeklõdést váltottak ki. Ezt kívánjuk a jövõben is tovább éltetni. Ez évben aktív szakosztályi taglétszámunk mintegy 14 - 16 fõvel gyarapodott. Szakosztályunk több felõl részesült anyagi támogatásban, így: az Egyesülettõl, továbbá sikeresen megnyertünk alapítványi pályázatot, illetve szponzorálásból és felajánlásból jutottunk aránylag nem kis összegekhez. Következõ években is szeretnénk hasonló anyagi támogatásokban részesülni.(Szeged, 2000. november 24.)
Engi Gábor, szakosztályvezetõ
Kiskunsági Nemzeti Park központjának
címe:
6000 Kecskemét, Liszt Ferenc u. 19.
Nemzeti Park központjának levelezési
címe:
6001 Kecskemét, Pf.186. Telefon, fax: 76/482-611, fax: 76/481-074
E-mail cím: knp@knp.microsystem.hu
A "TOBOZ" 2000/06. számában
megjelent cikket innen töltöttük le:
www.sulinet.hu/termved/kiskunsag/kiskunsag.htm
RÉGIÓNK LÁTNIVALÓI:
Kecskemét
Kecskemét a Duna-Tisza közében fekszik, Budapesttõl és Szegedtõl egyaránt 85 kilométerre. 1950 óta Bács-Kiskun megye székhelye. Lakosainak száma meghaladja a 105 ezret.
A nyelvészek egy része szerint a megfejthetetlen eredetû helynevek közé tartozik. Mások a kecske szót tekintik alapnak, a "mét" járást, menetet jelent. A kecske mellett szól, hogy a XIII. században Szent Miklós püspök - a legrégibb helybéli templomnak - a Barátok templomának védõszentje, a megtérített új híveknek tenyésztésre kecskét ajándékozott. A magyar nem kecsketenyésztõ nép. De lehetett az akkoriban itt élt sok bolgár, akiknek nyelvén a "koziczkameta" kecskejárást jelent. Ezt is magyaríthatták késõbb Kecskemétre. Az egykori történelmi iratok Aegopolisnak, azaz Kecskevárosnak hívták a települést, s a város régi, fatárgyat, állatot megjelölõ égetõbélyegzõje a Bak csillagkép jegyével egyezett.
Közvetlen környékét már a i.e. 3000-ben is lakták. A bronzkorból egy úrnatemetõ is elõkerült. A népvándorlás idején elõször a szkíták, majd a szarmata származású jazigok, késõbb a hunok, a gótok és a gepidák, végül a nomád avarok birodalma a vidék. A piarista gimnázium építésekor avar sírokra bukkantak.
1368-ban egy oklevél mezõvárosként említi, majd Erzsébet királyné 1439-ben elzálogosítja a várost, mely azután a török uralom alatt a budai pasa, késõbb a szultáni kincstár birtoka lesz.
A török hódoltság idején (1526-1686) a lakosság állattartással foglalkozott, s jelentõs számú iparosság is élt a városban. A törökkel vívott harcokban a környékbeli falvak elpusztultak, ennek ellenére a város sajátos jogainak - fõképpen a marhakereskedelemnek köszönhetõen - fejlõdésnek indult.
A falvak pusztulását követõen hatalmas kiterjedésû határokra tettek szert a mezõvárosok. Kecskemét fokozatosan elszakadt a környezõ kiskun vidékektõl, s egyre inkább Cegléd és Nagykõrös fejlõdésével mutatott rokonságot. A három város mezõvárosi fejlõdés útját járta. A középkori oppidumot sohasem övezték falak, csak sáncárkok, ezek helyén vezet most az E75-ös fõút.
Pár évvel a Rákóczi-szabadságharc után, 1710-ben végleg Habsburg-kézre kerül, s mint halmaztelepülés fejlõdik tovább. A városkép egyébként - akár szinte valamennyi alföldi mezõvárosé - övezetes szerkezetet mutat: legkívül a tanyavilág; ezt követik befelé haladva a kertek és gyümölcsösök, kisebb-nagyobb házakkal; majd a falusias jellegû, még közelebb a központhoz - már a sáncárkokon belül - kövezett kisvárosi utcák következnek akácfákkal szegélyezve, végül a nagyvárosias mag.
Kecskemét polgári átalakulásának fontos állomása, hogy vezetõi 1832-ben egyösszegben megváltják hûbéri terheit. Ekkor kezd kibontakozni a tájra mindmáig meglehetõsen jellemzõ homoki kertészkedés és szõlõkultúra, amit a századvégi országos filoxérajárvány sem gátol meg. A város az elsõk között kapcsolódik be az 1848-as honvédtoborzásba: 1848 szeptember 25-én a régi vásártéren mondja el Kossuth Lajos híres hadba hívó beszédét. A kiegyezés után, 1868-ban innen indul ki az Asztalos János vezette parasztmozgalom, mely országos méreteket ölt.
A múlt század második felétõl Kecskeméten gyorsütemû városfejlõdés zajlott le. Kialakult a belváros szerkezete, utak, vasútvonalak épültek, a város nagy területeket vásárolt, hatalmas határra tett szert. A gyümölcstermesztésre alapozva létrejött a konzervipar is. Kecskemét az ország szemében egyre inkább a belterjes kertgazdálkodás és a tanyás gazdálkodás mintájává vált. 1870-ben Kecskemét megkapja a törvényhatósági jogú város címet. A századfordulótól a város fejlõdése már lényegesen különbözik a másik két várostól: Nagykõröstõl és Ceglédtõl.
1911. július 8-án egy nagyerejû földrengés súlyos, mintegy 8 millió aranykorona értékû kárt okoz. A Tanácsköztársaság leverése után az ellenforradalmi fehérterror a közeli Orgoványon végez a város haladó szellemû politikusaival. A felszabadulás 1944. október 31-én köszönt Kecskemétre. 1950-tõl Bács-Kiskun megye székhelye lett, s jelentõs százezres modern várossá fejlõdött - mindazokkal a sajátosságokkal, amelyek az urbanizált településeket jellemzik. Mégis különbözik a XX. század végi magyar városoktól, mert építészetében és az itt élõ emberek tudatában is igyekszik megõrizni a hagyományokat. Belvárosának képe az elmúlt másfél évszázadban sokat változott. A belváros mai arculatát a századforduló táján nyerte el.
Ipar
Jelentõsebb ipari hagyományokkal nem rendelkezik Kecskemét. Nagyipara - a földrajzi adottságoknak köszönhetõen - az élelmiszer-feldolgozásra épült (konzervipar, szeszfõzés, malomipar, stb.). Az elsõ konzervüzemet a századfordulón, a másodikat az 1920-as évek elején alapították. E kettõ 1957-ben egyesült, a ma már több tízezer vagon nyersárut dolgoz fel. A Baromfifeldolgozó Vállalat és a Zománc- és Kádgyár alapítása is több mint száz évre nyúlik vissza. 1945 után nemcsak bõvítették és korszerûsítették ezeket az ipartelepeket, hanem új objektumok egész sorát hozták létre. Így született meg a Szerszám és Gépelemgyár, a Reszelõgyár, a Magnetofongyár, a hidroglóbuszairól nevezetes Fémmunkás Vállalat, a mezõgazdasági gépeket elõállító nagyüzem, az Irodagépipari és Finommechanikai, a Szék- és Kárpitosipari, az Épületasztalos- és Faipari Vállalat, az Alföldi Cipõgyár, a Habselyem Kötöttárugyár, a Petõfi Nyomda, valamint a házgyár. 1990 óta új gyárak is alakultak: Csokoládégyár, Smack... stb. A város határában a mezõgazdaság által hasznosított terület meghaladja a 31 ezer holdat, melynek zöme gyenge termõképességû homok. A nagyüzemi és az egyéni gazdaságok fõ profilja a kertészkedés, a szõlõ- és bortermelés, az állattartás teljesen elveszítette már õsi, rideg, félnomád jellegét. A "hírös város" a székhelye három országos hatókörû tudományos mûhelynek: a Zöldségtermesztési Kutatóintézetnek, a Szõlészeti és Borászati Kutatóintézetnek, valamint az MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézmények. A kultúra új központja lesz a új épületbe költözött, korszerû Katona József Megyei Könyvtár - mintegy hátteret adva annak a tudományos és oktatási tevékenységnek, amelyet a város fõiskolái és kutatóintézetei reprezentálnak. Kecskemétre mindig jellemzõ volt a különbözõ vallásokkal szembeni türelem. A "régi" és az "új" hit követõi 1564-ben kötöttek egyezséget az öreg kõtemplom használatáról. Ezt követõen más vallások hívei is otthonra leltek a városban. Errõl tanúskodnak a fõtéren található és a fõtérhez közeli utcákban álló templomok is. Megépítették itt templomaikat a zsidók - a Zsinagóga ma a Tudomány és Technika Háza - a katolikus, a református, az evangélikus és a görögkeleti vallás hívei.
Híres szülöttei
Kecskeméten született Kelemen László (1762-1814), az elsõ magyar hivatásos színtársulat vezetõje. Társulatának pesti feloszlása után 1796-ban itt rendezte meg az elsõ vidéki vándorszínházi elõadásokat. 1791-ben régi kecskeméti családban látta meg a napvilágot Katona József, a máig legjelentõsebb nemzeti dráma, a Bánk bán szerzõje. 1842-44 között a református jogakadémia növendéke volt Jókai Mór, aki a "puszták metropoliszának" nevezte Kecskemétet. 1843-ban három hónapig vándorszínészként itt szerepelt Petõfi Sándor, aki korábban 1828-31 között az evangélikus elemi iskolában tanult. Vándorszínészként kilenc verset írt Kecskeméten. Õ "hírös városnak", míg Móricz Zsigmond "a magyar nép munkás élete mintaterületének" nevezte Kecskemétet. E neves elõdök szelleméhez hûen, örökségüket ápolva szerkesztik a megyeszékhelyen a Forrás címû szociográfiai folyóiratot és a Petõfi Népét. Kecskeméten született 1882-ben (a mai vasútállomás épületében) a legnagyobb magyar zeneszerzõ és zenepedagógus Kodály Zoltán. A nevével fémjelzett zenetanítási módszer ma már világhírû. A zenei anyanyelv és kultúra elsajátítását és terjesztését szolgálja a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium, továbbá az 1975-ben megnyílt Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet
Városháza
A Városháza 1893-95 között épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint. A szecesszió még ma is meghatározza a város hangulatát. A századelõ szecessziós építészetének egyik legszebb darabja az 1903-ban, Márkus Géza tervei alapján épült "Sem magasság sem mélység nem rettent". A város jelmondatát választotta pályamûve jeligéjéül Lechner Ödön és Pártos Gyula, s 1891-ben el is nyerték a 2500 forintos elsõ díjat és a kivitelezési megbízást. Az alapkövet 1893 májusában helyezték el, s 28 hónap elteltével a közhivatalok már be is költöztek az épületbe. Ez a mi üzenetünk a jövõnek - mondta a városháza avatásán Kada Elek polgármester. A kecskeméti városháza építészeti mestermunka, nemzeti építészetünk, a magyaros szecesszió csúcsteljesítménye. Az égetett-mázas kerámia elsõként a városháza falain jelent meg. A tervezõ népmûvészeti ihletésû növényi mintákat álmodott a homlokzatra és a belsõ terekbe. A tanácsterem berendezése - bútorzata, hatalmas bronzcsillárja - iparmûvészeti remekmunka. A falakon a neves történelmi festõ, Székely Bertalan képei. Hallgassa meg a városháza homlokzatáról minden egész órakor felcsendülõ harangjátékot!
Cifrapalota
Az erõsen plasztikus, egyszínû falfelületbõl halványlila színû majolika-mezõk emelkednek ki, a pártázatot és az ablaksávok közét díszítve. Cifrapalotának nevezik a magyar népmesék világát idézõ, Márkus Géza tervei alapján, a századelõn emelt épületet. Eredetileg városi bérháznak épült 1902-ben, földszintjén üzletekkel, emeletén a Kereskedelmi Kaszinó egyesületi helyiségeivel. Színes majolika díszei népmûvészeti ihletettségûek. Külön figyelmet érdemelnek az egyedi ajtók, ablakok és az épület színei: az élénksárgák, a narancsok, a zöldek. Legnagyobb terme - a pávaterem - a szecesszió kedvelt motívumait ötvözi látványos egységbe: a pávát, a virágot és a növényi indákat. Az épület ma a város képtára, melyben a vidék európai rangú festõjének, Tóth Menyhértnek az életmû-kiállítása látható, a XIX. és a XX. századi magyar festészet értékes gyûjteménye mellett.
Katona József Színház
1895-96-ban épült neobarokk stílusban, a bécsi Ferdinand Fellner és Hermann Helmer tervei alapján, a budapesti Vígszínház mintájára. Színpadán mindenkor a magyar színészet legjelesebbjeit is ünnepelhették a nézõk. A középkori Kecskemétet többször is pusztította pestisjárvány. Az utolsó nagy vésznek több mint 5000 polgár esett áldozatául. A túlélõk emlékére emelték 1742-ben a színház elõtti Szentháromság emléket, mely Conti Lipót Antal alkotása.
Zsinagóga
(Tudomány és Technika Háza) Az egykori kecskeméti zsinagóga 1864 és 1871 között épült moreszk-romantikus stílusban ifjabb Zitterbarth János tervei alapján. Eredetileg hagymakupola díszítette a templomot, de 1911-ben, a nagy kecskeméti földrengés megrongálta és le kellett bontani. Ekkor került helyére a lótusz formájú mai kupola. A második világháború alatt megszentségtelenített, utóbb gazdátlanná vált, leromlott épületet az 1970-es években átalakították konferenciaközponttá (Tudomány és Technika Háza). Kerényi József tervezett impozáns kulturális központot a zsinagógából. Itt õrzik Michelangelo Bounarroti 15 szobrának hiteles gipszmásolatát és Tolnay Károly mûvészettörténész hagyatékát.
Nagytemplom
A város jelképes épülete a római katolikus nagytemplom, melyet nem elsõsorban a kora, inkább méretei miatt öregtemplomnak is neveznek. Az 1774 és 1806 között Oszwald Gáspár tervei szerint épült templom tornya 75 méter magas, kupolája 12,5 méter átmérojû. A legnagyobb alföldi copfstílusú székesegyház. A tornyot körülvevõ erkélyrõl egykoron a tüzet vigyázták. Nagyharangjának dalban is megörökített hangja egykor a határban dolgozók számára az ebéd idejét jelezte. A kecskeméti Nagytemplom 1994 óta az új Kalocsa-kecskeméti katolikus egyházmegye társ-székegyháza.
Evangelikus templom
Az egyik legnevesebb magyar építész, Ybl Miklós tervezte 1861-ben az evangélikus egyház templomát. A görögkereszt alaprajzú, központi elrendezésû szimmetrikus épület a középkori román stílust idézi. Kecskemét központja ebben az idõben az impozáns méretû templomok és középületek összhatásaként már európai, városias jellegû.
Szent Miklós templom
Kecskemét legrégibb épülete a 14. században emelt, s azóta többször átépített Szent Miklós templom, amely tanúja volt a századok során a város életének. A Szt. Miklós templom - a helybeliek Barátok templomának nevezik - tûzvészek pusztította falában gótikus szerkezeti elemek is találhatók. Temetõje helyén ma romkert van.
Református templom
A török hódoltság utolsó idõszakában, 1684-ben épült. Az 1680-as években a török hódoltság területén ez az egyetlen református kõtemplom épült. Eredetileg torony nélkül ált a kéthajós épület. Bõvítés, tûzvész miatt többször átépítették. Jelenlegi alakját 1819-ben nyerte el, ekkoriban borították mázas cserepekkel a tetõt is. Az egymáshoz közel álló templomok tornyaihoz a századfordulón épült házak játékosan megformált csúcsos tetõi társulnak. Szeged felõl jõve még ma is rálátás nyílik a városra: innét látszik igazán, hogy Kecskemét mennyire a tornyok városa. Kecskemét irodalmi, kulturális hagyományai ezer szállal kötõdnek a magyar kultúra egészéhez. Itt fordította le Kecskeméti Vég Mihály az 55. zsoltárt, melyet Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusa a magyar kultúra legragyogóbb értékei közé emelt.
Iskolavárosnak is nevezik Kecskemétet.
A város 33 általános 15 közép- és 3 felsõfokú (kertészeti, gépipari, óvónõ és tanítóképzõ) tanintézetében több mint 20 ezer diák tanul. Most formálódik egy szervezetten mûködõ universitás, s egy valódi egyetem, ahol az egykori református jogakadémia hagyományaira építve megkezdõdött a jogászképzés.
Piarista templom és iskola
Az elsõ piarista atyák 1715-ben érkeztek a városba és hamarosan megnyitották iskolájukat, amely harmadik százada mûködik. Templomukat 1729 és 1765 között építették fel. Mai késõbarokk formáját a 18. század végi átépítéskor nyerte el. Az oktatás sokáig a templomhoz csatlakozó rendházban folyt, melyben a diákság kollégiuma található. A templom és a rendház a város legszebb barokk épületegyüttese. A két világháború között épült a Piarista Gimnázium épülete a korábban iskolaként szolgáló rendház szomszédságában. Hültl Dezsõ alkotása barokkos stíluselemeket hordoz, racionális egyszerûsége pedig jól igazodik az iskola funkcióihoz. Az ország minden részébõl érkezõ diákokat oktatnak itt a keresztény szellemiség jegyében a Kalazanczi Szent József alapította rend tagjai.
Újkollégium
Az iskola-paloták közül is kiemelkedik az egykori református fõgimnázium és jogakadémia épülete, az Újkollégium. Mende Valér és Dombi Lajos tervei alapján 1911 és 1913 között épült. A homlokzati kerámiákat a világhírû pécsi Zsolnay-gyár készítette. Itt található a Református Egyházközség, valamint annak múzeuma és könyvtára. Sokáig a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános és Szakközépiskola, Zenei Gimnázium, és az Állami Zeneiskola mûködött itt, ma ismét a református egyház tanít falai között.
Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet
A volt ferences kolostort Kerényi József tervei alapján 1974-75-ben újították fel, meghagyva a mûemlék eredeti jellegzetességeit. Az épületben kapott helyet a város szülöttének, Kodály Zoltánnak az életútját bemutató kiállítás is. Az egykor ferences kolostorban öt földrész zenetanárai sajátítják el a város nagy szülöttjének zenetanítási módszerét.
Mûvészet és múzeumok
1912-ben Iványi Grünwald Béla irányításával megalakult a Kecskeméti Mûvésztelep. A város híres festõje volt Muraközy János (1824-1892), akinek a tiszteletére külön szobát rendeztek be. Kecskeméten nõtt fel Fényes Adolf. A Mûvésztelepen élt és alkotott hosszabb ideig Perlrott-Csaba Vilmos, Herman Lipót, Czigány Dezsõ, Uitz Béla, Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Korda Vince, Kmetty János és Révész Imre. A Pannónia Filmstúdió helyi mûtermében különösen az elmúlt években születtek nagysikerû, fesztiváldíjas alkotások. Kecskeméten számos közgyûjtemény, múzeum és szellemi-mûvészeti mûhely tevékenykedik. Országos jelentõségû a Katona József Múzeum, a Ráday-múzeum, a Magyar Naiv Mûvészek Múzeuma, a Szórakaténusz Játékház és múzeum, az Orvos- és Gyógyszertörténeti Múzeum, a Magyar Fotográfiai Múzeum, a Magyar Népi Iparmûvészet Múzeuma, a Bozsó-gyûjtemény. A mûvészeti-szellemi mûhelyek közül a Zománcmûvészeti Alkotómûhely, a Nemzetközi Kerámia Stúdió, a Forrás c. irodalmi folyóirat szerkesztõsége emelhetõ ki. A Kodály-hagyományokat élteti a már említett Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet és a Kodály-iskola is.
Kecskemét központi múzeuma a Katona József Múzeum. A Vasútkertben álló eklektikus épületben gazdag régészeti, néprajzi és helytörténeti kiállítás tekinthetõ meg.
A Cifrapalota ad helyet a Kecskeméti Galéria gyûjteményének, a Tóth Menyhért festõmûvész életmûvét bemutató kiállításnak, a Nemes Marcell gyûjteménynek és a Glück-féle hagyatéknak. Ugyancsak állandó tárlattal várja a látogatókat a Magyar Naiv Mûvészek Múzeuma és a Magyar Népi Iparmûvészet Múzeuma.
Az Erdei Ferenc Mûvelõdési Központban - mely a megyei közmûvelõdés szakmai központja - a számtalan színházi elõadás, idõszakos kiállítás, stb. mellett rendszeresen láthatók az itteni Nemzetközi Kerámiastúdió és a Zománcmûvészeti Alkotótelep lakóinak munkái.
Ifjúsági Otthon A volt városi kaszinó A nyílegyenes Rákóczi út meghatározó épülete az egykori városi kaszinó épülettömbje. A Kaszinó dekorálására a Kecskeméti Mûvésztelep neves mûvészeit kérték fel. Az 1980-as évek végén újították fel.
Nemzeti Park
Kecskemét a központja az 1975-ben létrehozott, mintegy 35 ezer hektár alapterületû, mozaikszerû Kiskunsági Nemzeti Parknak, amely a Duna-Tisza köze változatos és a maga nemében páratlanul értékes élõvilágát, szikes tavait, homokpusztáit, mocsaras lápjait, ártéri galériaerdõit, stb. hivatott óvni és az utókor számára megõrizni.
Kecskemét testvérvárosai:
Coventry, Dornbirn, Rüsselsheim, Szimferopol, pályázik még Beregovo (Beregszász), Amori, brazil, stb. A kecskemétiek városukat - annak gyönyörû épületei miatt - Közép-Európa ékszerdobozának nevezik. Ezzel minden idelátogató vendég egyetért. Tegyen egy sétát a "hírös városban", hogy a város sajátos arculatát és hangulatát felfedezze!
Kecskemét kiindulópontja lehet számos felejthetetlen kirándulásnak. Az idegenforgalmi és kulturális programokról, szálláshelyekrõl, étkezési lehetõségekrõl, valamint számos más tudnivalóról hasznos információkat kaphat, valamint kiadványokat, térképeket, képeslapokat vásárolhat a városháza épületében lévõ Tourinform irodában.
(Készült az MTA Regionális Kutatások Központja honlapja alapján.)
Kanizsa a közepes nagyságú kommunák sorába tartozik Bácska északkeleti csücskében. Kiterjedése 399 km2, tizenhárom településen élõ lakosságának lélekszáma 30 668 (a városé 11 541), ezek 88 százaléka magyar. Kanizsához tartozik az ország legforgalmasabb határátkelõje, a horgosi. Kanizsán van a tiszai folyami határállomás Magyarország irányában.
Írásos emlékek elõször 1093-ban említik a nevét (Cnesa, ejtsd: knesa). Késõbb volt még: Kenesna, Neu Canisa, villa Canysa, Földvár, Ókanizsa, Magyarkanizsa, Stara Kanjiža. Kanizsa neve valószínûleg szláv eredetû, a knez, knezsev szavakból vezethetõ le. De arról nincs adatunk, hogy elsõdlegesen mire vonatkozott: vízfolyást, például patakot, birtokot, esetleg a knez, kenéz, vagyis az ispán székhelyét-e. Kedvezõ fekvésének hála, a vidéket már az õskorban is lakták. A mai városmag helyén korábban földvár állt. A népvándorlás korában a Marostól délre Kanizsánál volt az elsõ rév, azaz átkelõhely a Tiszán. A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy az ún. Tiszaparton, a mai Halász tér környékén már a bronzkorban létezett település. Az emberi lakhely kialakulását a Tisza közelsége és gazdagsága, az átkelõhely tette indokolttá, illetve az északi-déli, nyugati utak keresztezõdése.
A rómaiak idejében, a népvándorlás korában egy õrhely állhatott ezen a magaslaton, illetve egy erõdítmény, földvár, amely a Kanizsa-patak torkolatát is õrizte, vagyis a késõbbi Körösét. Anonymus, III. Béla névtelen jegyzõje, azt írja krónikájában, hogy 896 táján Zuárd, Kadocsa és Bajta vezérek Kanizsánál keltek át a Tiszán, hogy a folyón túli területeket meghódítsák. A középkori okiratos források szerint Kanizsa királyi birtok volt, 1093-ban pedig a Pannonhalmi Benedek-rendi Apátsághoz került a Miroth nevû halastóval egyetemben. Ekkortájt a mai Budzsák városrész helyén egy másik település is létezett Szatmár néven, amely a Száva-Szentdemeteri Apátság (A mai Mitrovica) birtoka volt. A tatárjárás elõtt a településnek az 1240-es összeírás szerint 27 háznépe, vagyis kb. 135 lakosa volt, foglalkozásukra nézve lovas jobbágyok, halászok, szekeresek stb. Aztán a tatárjárás, majd a törökdúlás idején településünk teljesen elpusztult, helyette a korabeli források is csak Feuldvárat, azaz Földvárat említik. A zentai csata idején Marsigli osztrák térképész tábornok is bejárta a környéket, és megalkotta a Földvár térképét, amelynek másolata a Halász téri emléktáblán is látható.
Kanizsa napja október 20-a: 1686-ban a keresztény hadak (köztük magyarok és szerbek) ezen a napon ûzték ki egyesült erõvel a törököket a Szeged és Zenta közötti térségbõl. A török uralom felszámolásával Kanizsa is a határõrvidék része lett, megerõsített sáncként, ennek feloszlatása után 1751-ben pedig a Tiszai Korona (Kamara)-kerülethez csatolták. Ebben az idõben hagyta el nagyszámú szerb lakosság, és települt át Bánátba, illetve Oroszországba. Helyükbe a Kamara 1753-tól kezdõdõen magyar lakosságot telepít az északi megyékbõl, akiknek jogállását az 1773-as rendeletek a szerbek jogaival kiegyenlítik. Kanizsa ezután Bács-Bodrog vármegye szerves részévé vált, nemsokára mezõvárosi és révjogot is nyert.
Az elkövetkezendõ másfél évszázad meghatározó volt városunk fejlõdésében, hatékonnyá vált a mezõgazdaság, benépesültek a kanizsai közigazgatás alá tartozó puszták, mint Adorján, a mai Oromhegyes, Völgyes, Orom, Tóthfalu környéke, elõször szórványtanyák, majd tanyacsoportok formájában. Ekkor már vásártartás és a hetipiac is megillette (akkor is csütörtökön) Mária Terézia kiváltságlevele révén. Erõteljes fejlõdésnek indult az ipar, szakmák és céhek honosodtak meg. Ezt a fejlõdést a magyar forradalom és szabadságharc évei torpantották meg, a város 1849 folyamán kétszer is leégett, elpusztult, csak 110 ház maradt. A múlt évszázad második felében aztán minden újjáépült. Kialakultak fokozatosan a kerületek a Körös utca tájéka, a Központ, a Tópart, a Tiszapart, az Újváros végül a Falu, a mai I. kerület a Körösön túl.
A város XIX. századi történetében a nagygazdák, gazdag vállalkozók, kereskedõk, iparosok játszották a vezetõ szerepet. Megalakult a Gazdakör, az Úrikaszinó, az Ipartestület, beindultak az olvasókörök, szakszervezeti körök, megépült a Vigadó, kialakult az Erzsébet liget, más néven Népkert. Gõzmalmok létesültek az "Elsõ gõz- tégla- és cserépgyár" (Grünfeld Herman alapította 1903-ban) a fûrésztelep, és ily módon álláshoz jutott a mezõgazdasági munakerõfelesleg is. Már ekkor hírnevet szerzett a kanizsai építõipar, kõmûveseink, ácsaink, kubikosaink egész Közép-Európában dolgoztak. A XX. század elsõ évtizedei még ütemesebb fejlõdést hoztak. 1908-ban rendezett tanácsú várossá lép elõ. 1912-ben megépült az új városháza, a gyógyfürdõ, az új Szent Pál templom a XVIII. században épült, a nagytemplom is ekkor bõvült, de az 1700-as években emelt görögkeleti templom is akkor kapta mai küllemét.
Az elsõ világháború utáni trianoni békeszerzõdéssel került az SZHSZ-királysághoz. Az elsõ világháború viharos változásokat hozott városunk sorsában is. A néhai városi közlegelõ területére a kormány délszláv lakosságot telepített, így alakult ki Velebit és a késõbbi Vojvoda Zimonjic, de más településkezdemények is kialakulóban voltak. Nagy, dinamikus változásokat hozott a második világháború, ám a város gazdasági, népességi szerkezete lényegében változatlan maradt egészen az 1960-as évekig. Ekkortájt indult be egy határozott fejlõdés mind a mezõgazdaságban, mind az iparban. Elkezdõdött az olajmezõk kiaknázása, az úthálózat korszerûsítése, megépül az új tiszai híd, megszûnik viszont a vasúti forgalom Szabadka felé is, Zenta irányában is. A Tisza 1970. évi nagy áradása után új gátrendszer is létesült, és a város új településrésszel gazdagodott a Körös torkolati részének feltöltésével. A mai Kanizsát több hagyományos rendezvény jellemzi (futó- és úszómaraton, augusztus 20-ai újkenyér-ünnep, nyári és téli néprajzi és népzenei táborok, krizantémnapok, nemzetközi dzsesszfesztivál stb.). Ezek legrangosabbja, az Írótábor ihlette Kanizsa már-már elkopott díszítõ jelzõjét: "a csönd városa".
Nemcsak a táj szépségét határozzák meg a természeti adottságok: a Tisza, a csatornák, a víztározók, az erdõségek, a szántók, a rét, a legelõk, az északon húzódó homokvidék környezete és élõvilága, hanem a fõ gazdasági ágakhoz is ez szolgált alapul: a jó minõségû termõföld, az agyag, a kõolaj és a hévíz.
Kanizsai cserép és a horgosi paprika: ez a két közkeletû fogalom szemléletesen vall a község iparáról, amely ezen kívül gyárt: díszkerámiát, fal- és padlóburkoló csempét, szigetelõanyagot, fagyasztott élelmiszert, gyümölcsösládát, nõi lábbelit, konfekciót, söprût, fémárut. Építõipara nagy hagyományra tekint vissza. A kereskedelemben az állami szektor mellé a magánszektor egyre nagyobb tõke birtokában zárkózik föl. A szintén kétszektoros mezõgazdasági termelésre épülõ feldolgozóiparban a baromfitenyésztés és tojástermelés, a halgazdaság, illetve a húsfeldolgozás is említést érdemel.
A gyógyhatású hévizet hasznosítja a több mint 80 éves gyógyfürdõ, amelynek keretében színvonalas szállodai és vendéglátóipari szolgáltatásokat is nyújtanak. A közmûvelõdés úgyszintén nagy múltú: az elsõ iskola 1700-ban létesült, 1840-ben már színtársulat mûködött, 1863-ban könyvtár létesült, 1867-ben pedig kisdedóvó. Ma a község korszerû oktatási és egészségügyi hálózattal rendelkezik. Kanizsa mindig megkülönböztetett figyelmet szentelt az oktatásnak és a mûvelõdésnek. Itt alakult meg a mai Vajdaság szintjén is az egyik elsõ óvoda, mindig fejlett volt az általános iskolai hálózat, az 1880-as években már tanonciskola mûködött, késõbb, 1965-ben pedig mezõgazdasági iskola is létesült. Már az 1840-es években volt színház is. Ma a városnak van könyvtára, mûködik a Cnesa Oktatási-mûvelõdési Intézmény, a mûvelõdési egyesületek, a zeneiskola, és most van folyamatban az új színpad építése. Nagyon eredményes sportegyesületekkel is büszkélkedhetünk.
Kanizsa testvérvárosi kapcsolatot tart fenn Kiskunhalassal, Ferencvárossal és Budaörssel (Magyarország), Sepsiszentgyörggyel (Románia) és Királyhelmeccel (Szlovákia).
Kanizsa nevét öregbítették az innen elszármazott híres személyiségek is. A teniszcsillag Szeles Mónika anyai ágon származik innen, a sportújságíró Árok Ferenc edzõje volt az ausztrál labdarúgó-válogatottnak, Nagy József mozgásmûvész ma Párizsban a Jel Színházat vezeti. Kanizsai születésû Tolnai Ottó költõ, horgosi Aleksandar Tišma prózaíró. Horgosi származású a világhírû szemsebész, dr. Bacskulin József is. Neves festõ volt Dobó Tihamér. A nemzetközi rangú múlt századi vízépítõ mérnök, Beszédes József (1787-1852) is itt született, akárcsak Miloš Dimitrijeviæ (1824-1896), a Matica srpska egykori elnöke, Tóbijaš Nincic, írói nevén Ozoray Árpád. Kanizsai (Csuka) Ferenc író, Koncz István, Tolnai Ottó költõk, írók, Dobó Tihamér festõ és sok más jelentõs tudós és mûvész és még sokan mások.
Darabán Tímea