Aki végigjárta már a teljes útvonalat az elmúlt évek alatt, az minden bizonnyal változó színvonalú jelzésekkel találkozhatott barangolásai során. Így történt ez velem is, de hadd ne emlékezzem meg most a régmúlt idõk vesszõfutásairól.

A falut érinti a csömödéri kisvasút egyik erdõgazdasági szárnyvonala is. Ezen jelenleg menetrendszerinti közlekedés nincs, csak a kitermelt fát szállítják nyitott villáskocsikban. A falu közepén vegyesbolt és kocsma is üzemel. Délnyugat felé a kisvasút mentén hagyja el a kék út a falut. Alig egy kilométernyire gyönyörû tisztáson találjuk a szentpéterföldi vadászok faházát. Mellette két kisebb mesterséges tavacska áll, az egyikbe még kis szigetet is építettek, melynek filagóriájába fahídon juthatunk át. A vadászházat elhagyva ismét dombhátra kapaszkodik fel az út, ahol telepített fenyvesben haladunk tovább.

Nem sokkal Kámaháza elõtt egy kerítéssel körülvett friss irtás nehezíti az arrajáró sorsát. A jelzéssel szerencsére minden rendben van, de hát a bozót az bozót. A bozótjárást kevésbé kedvelõknek alternatív lehetõségként kínálkozik a Kámaházi-patak völgyében lent vezetõ széles traktorút, mely a kék jelzéssel nagyjából párhuzamosan haladva éri el Kámaházát.

Kámaházapuszta összes nevezetessége a buszmegálló és a kisvasút farakodója. A szomszédos Lasztonyán bolt is van (ottjártamkor sajnos éppen zárva), meg egy szép kis harangláb is említést érdemel. A faluszépítõk a villanyoszlopokat muskátlival díszítették fel, kár hogy a locsolást már senki sem vállalta, mert élõ muskátli már egy cserépben sem volt. Hasonlóan Rádiházához és a környék többi kis településéhez a falu feletti dombra itt is szõlõskerteket telepítettek. A szõlõk közti présházakra pedig évszázados szelídgesztenyefák lombja vet hûsítõ árnyékot a forró nyári délelõttön. Itt az úton egy rézsikló sütkérezett, mely a környéken honos, védett, ritka állatfaj. A dombról leereszkedve csakhamar keresztezi a jelzés a Lispeszentadorjánra vezetõ mûutat.

Innen, a Torhaji-pihenõtõl még egy kilométer a bélyegzõhelyként is számon tartott Torhaji-forrás és a mellette álló vadászház. Bélyegzõ persze nincs, nyomát sem látni, hogy valaha lett volna ... A vadászház után újabb rövid kapaszkodó következik, majd a Szentadorján feletti tisztáson mai túrám során elõször elvétem a jelzést és így kb. 100-150 méterrel odébb, a házak között érek le a faluba.

Szentadorján buszmegállójában jól esett az otthonról hozott szendvics. Elõkerült a vizes kulacs is hiszen már dél felé járt az idõ és a nap igazán forrón sütött. Hol vannak már a régi szép idõk, amikor a falvakban levõ artézi közkutakból felfrissülhetett az elcsigázott turista. A vizet itt is, mint az országban szinte már mindenütt bevezették a házakba. A feleslegessé (??) vált kútfejek helyére talán takarékossági okokból is tûzoltó kútfõk kerültek. Így ha nincs nyitva a bolt, vagy a kocsma bizony nem könnyû dolog vízhez jutni. Ha persze szempont lenne a bakancsos turisták becsalogatása e falvakba, hát biztos nem jelentene nagy veszteséget sz önkormányzatoknak, ha legalább 1 ilyen közkutat meghagytak volna településenként.

Bázakerettyéig újabb dombon, újabb szõlõskertek közt vezet a jelzés..Nem sokkal az elsõ présház után egy szürke gally feküdt az úton. Kishíján ráléptem, mikor az hirtelen felágaskodott és egy szempillantás alatt tovasiklott. Bázakerettye itteni viszonylatban nagy település. Az olajbányászat egykori központja. A falu ma láthatóan az életbenmaradásért küzd, pedig nem sokkal ezelõtt a szocializmus évtizedeiben virágzó település lehetett. Néhai iparcikkboltjában mára csak poros üres polcok maradtak, cipõboltjában pedig kocsma üzemel. A fõtéren Szent-István király fából faragott szobra áll. A környékbeli kis településeken másutt is látni hasonló, egy rönkbõl kifaragott faszobrokat. Elhagyjuk a csömödéri kisvasút megállóját és déli "kapujánál" magát a falut is. Aszfaltúton haladva néhány kilométerrel odébb elérjük a kisvasút kistolmácsi végállomását. Ide tér vissza a Bázakerettyérõl a budafapusztai arborétum felé vezetõ K+ jelzés.

E mellett van a környékbeliek által méltán kedvelt és ennek megfelelõen szépen kiépített (1991) Kozár-forrás. A kiépített pihenõt és a forrást Nepomuki Szent János faszobra vigyázza. A bõvizû jéghideg forrás, mely egy olajkutató próbafúrásnak köszönheti létét, az itteniek szerint a környék legjobb ivóvize. Nem csoda hát, hogy sokan járnak ide kannákkal mindkét határos faluból. Jómagam is kipróbáltam, és csak megerõsíteni tudom a helybeli véleményt. A forrástól egyébként már látszik a Kistolmácsi-tó, mely a Bérci-patak duzzasztásával jött létre. Partján szabadstrand, táborozási lehetõség, vendéglõk, büfék. A kék jelzés a falu közepén kettéágazik. A kopottabb régi északkelet felé, az új dél, majd kelet felé haladva éri el a falutól keletre fekvõ dombhátat. A tetõn aztán találkoznak és a szomszédos Borsfára már együtt érkeznek.

Borsfa hosszú kis település, bélyegzési lehetõség a kocsmában van. A falut elhagyva ismét egy É-D irányú dombhátat kell átszeljünk, hogy megérkezzünk a szomszédos völgyben meghúzódó Valkonyára. Valkonyát alig 80-an lakják, viszont még van egy artézi kútja.

A falu északi szélén áll a Rockenbauer Pál kulcsosház, stílusosan egy hatalmas szelídgesztenyefa szomszédságában. A szépen rendbentartott ház déli falán láthatjuk a névadó fából faragott dombormûvét. A ház nemcsak ágyszáma, de hatalmas társalgója folytán is igen alkalmas 20-30 fõs csoportok fogadására is. Gondos gazdái, a Nagykanizsai Lokomotív TE turistái sokat dolgoznak kincsük csinosításán, szépítésén.

Az elmúlt évben pincéjét átalakítva hideg-melegvizes zuhanyzót és WC-t építettek ki benne. Az udvaron tûzrakóhely, kispályás focipálya várja a hosszabb idõre odaköltözõ vendégeket. A ház árai is barátságosak. A fejenként 420Ft-os napi szállásdíj és az egyszer fizetendõ fejenként 290Ft-os mosatási (ágynemûhasználati) díj minden bakancsos turista számára elfogadható összeg, különösen a figyelembe vesszük az érte nyújtott szolgáltatás színvonalát is. Szerencsére érkezésem napján épp üresen állt a ház és mivel a gondnok helybéli, gond nélkül sikerült szállást kapjak. Arra gondolni sem mertem, mi lett volna ha másnap érkezem, amikorra egy nagyobb csoport érkezése volt a naptárba írva. Utóbb persze az a véleményem alakult ki, hogy e feltételezett szorult helyzetben is bizton számíthattam volna a gondok segítõkészségére. Mindenesetre a közel 40km-es gyaloglás után jól esett a forró zuhany és természetesen a hozott hidegvacsorám is, bár ha nem így készülök az sem lett volna baj, mert fõzési lehetõség is van a házban. Mikor azután kedvenc hálózsákomban kényelmesen elnyújtóztam az egyik emeletes ágy alsó szintjén, arra gondoltam vajon mibõl lehetne észrevenni, hogy e házban szinte egymásnak adják a kilincset az idejáró csoportok. Hát semmibõl! ..... vagy pont ebbõl ?

A névadó: Rockenbauer Pál

Homokkomárom, templom

Homokkomárom,
világháborús emlékmû

A következõ gerincen a Csuszigálón a jelzés egy rövid kunkort tesz észak felé, amit nem jelez a térkép. Ez - legalábbi részben - a 60.000-es méretarány számlájára írható. A jelzés viszont tökéletes, így ha valaki ráhagyatkozik nem tévedhet el. Ezután a Rigyáci-hegy dombhátja következik, melyen észak felé haladunk egy szûk kilométert, majd befordulunk az Obornakra vezetõ hosszú nyiladékba. Ez szinte nyílegyenesen visz a falu határáig 3 lejtõvel és 2 emlekedõvel téve változatossá az utat.

A Dél-Dunántúli Kék-túra jelzése Obornakra nem vezet be, a falu elõtt egy erdészeti aszfaltutat ér el. Erre dél felé fordulva kerül a falu alá és néhány száz méter után eléri az Obornakról - Eszteregnyén át - a 7-es fõútra vezetõ autóutat. Az útkeresztezõdésben a falu felé fordul, ám annak annak határában egy széles földútra tér. Itt érdemes figyelni, mert csupán néhány lépés múlva egy keveset használt és ezért (legalábbis nyáron) eléggé benõtt ösvényre fordul, amit könnyû elnézni, bár nem csak egyszerû jelzés, de iránynyíl is próbál segíteni a helyes úton maradásban. Aki sikerrel veszi ezt a kanyart, annak kb. félóra járóföld innen a homokkomáromi Mária kegyhely.

Homokkomárom árpádkori település, annak idején királyi birtok. A Pálos szerzetesrend remetéi 1360 körül telepedtek le e helyt. Templomuk a török idõk alatt elpusztult. A török kivonulása után másfél évtizeddel 1702-ben a mai templom helyén fakápolnát szenteltek fel. Az építkezéskor - azon a helyen ahol ma a nagy oltár áll - egy hársfa gyökerei között találták meg az építõk azt a Mária kegyképet, mely máig a fõoltáron látható. A mai templom 1744-ben készült el, fõoltára és mellékoltárai a barokk kor figyelemre méltó alkotásai. Néhány évvel a felszentelés után a terület földbirtokosa gróf Batthyány Lajos, miután Rómából megszerezte Szent Félix gyermek vértanú ereklyéit, a hivek áhítatát növelendõ itt helyezte el azokat. A búcsújáróhely állapota a rendszerváltás óta lépésrõl-lépésre javul. Állagmegóvás, felújítás, építkezés követi egymást. A szépen felújított kolostorépület éppúgy említést érdemel, mint a rengeteg szorgos munkával létrehozott korszerû "vizesblokk", mely biztosítja, hogy a nagy létszámú egyházi rendezvények az ezredforduló igényeinek megfelelõ, kultúrált körülmények közt rendezhetõk meg. A kimerítõ reggeli gyaloglás után szerencsére volt idõm megpihenni és egy kicsit elmerülni a hely különleges atmoszférájában. Idõközben egy szépen felújított elsõ világháborús hõsi emlékmûre is rátaláltam. Ennek megmaradása az árpádsávos, háromhalmos, keresztes magyar címerrel és a Trianon elõtti Magyarország térképével - az elmúlt évtizedek történelmét ismerve - szintén kisebb csodának mondható.

Egész a 74-es útig kell koptatni a betont, de az onnan Zsigárdmajor felé beforduló kietlen széles földút sem egy nagy élmény. Nem lévén helyi tapasztalatom nem tudom megítélni jól jártam volna e, ha a kék kereszt jelzést választom e szakaszon, mindenesetre sokkal jellegtelenebb az az út sem lehet. Végül aztán elfogytak az utolsó kilométerek is és beértem Nagykanizsa-Palin városrészébe. A kertváros a 74-es fõút mentén fekszik, és több büfé jellegû kis üzlet is található erre. A tavalyi Kaposvár- Nagykanizsa túra kapcsán kicsit keresgélt erdészlak megtalálása nem jelentett most már gondot. Ezzel be is fejezõdött számomra e csodálatosan szép út, mely méltán viseli a magyar turistamozgalom meghatározó alakjának Rockenbauer Pálnak a nevét, és amelynek bejárására e kis összefoglalóval nem csak azok számára szeretnék kedvet csinálni, akik már megízlelték a "kéktúrázás" csodálatos élményét, hanem azoknak is akik még csak most kacérkodnak e nem mindennapi kirándulás gondolatával.