2002. szeptember 7-dike a Nagybörzsönyi kisvsút újraindításának napja okkal kerül nagy piros betûkkel minden kisvonat rajongó naptárába. Az állagmegõrzés, majd a felújítás végtelennek tetszõen hosszú évei alatt csak reménykedni lehetett benne, hogy egyszer majd újra rajta ülhetünk. Nagy várakozással tekintettem hát a CsmTSz 2002.évi Szakosztályvezetõi Továbbképzése elé, hisz a rendezvény egyik fénypontjának ígérkezett a kisvasút kipróbálása.

Miért volt ez olyan nagy esemény? Mert megõrzõdött valami ami értékes, ami szép, jó és sokaknak kedves. A pusztulás évei alatt a KBK (Kisvasutak Baráti Köre) fanatikus aktivistái elkeseredett szélmalomharcot folytattak a pályát egyre inkább benövõ szederindákkal és egyéb gazokkal. Amit kicsupáltak estéig visszanõtt reggelre .... és lassan omladoztak a kis hidak, beszakadtak korhadó fadeszkáik. Ráadásul 1999 tavaszának végén pedig a két nagyobbat Kisirtáson elmosta a nagy esõzés által kiváltott árvíz. Egyszóval volt mit helyreállítani. És most ott álltak a megerõsített új hidak, a felújított fordító, kiépített megálló, még az András-kereszt se hiányzott. Egyszóval öröm volt nézni. A megállóban még a menetrend is ki volt függesztve. És a kisvonat meglehetõs pontossággal pöfögött föl és le Nagybörzsöny és Nagyirtás közt pénteken és szombaton a táborozás elsõ két napján. A szép napos idõben büszkén füttyentõ mozdony és a mögé kötött szintén felújított nyitott kocsi tovább fokozta várakozásunkat. Már láttunk megunkat lelki szemeink elõtt ott ülni a fapadokon, élvezve a hegyi zakatolást.

Sajnos azonban vasárnapra eleredt az esõ. Csendesen szemerkélt csupán, így nem tulajdonítottunk neki jelentõséget. Sajnáltuk az esetleg elmaradó vonatos fotókat, de sebaj gondoltuk, az utazás a lényeg. Már jóelõre kiálltunk a megállóba. Nem zavart az egyre inkább feltámadó hideg õszi szél, átszellemülten toporogtunk. Eljött a várva várt érkezési idõ, de hiába füleltünk sehol egy vonatfütty, sehol egy kerékzakatolás. Csak a szél susogtatta az ágakat és az esõ kopogott esernyõinken és kabátjainkon egyre vígasztalanabbul. Eltelt 10, majd még 10 perc és kezdtek rossz érzéseink lenni. Háromnegyed óra posztolás után végül feladtuk a várakozást, mert az idõ sürgetni kezdett. Nagyirtásra oda kellett érni, és az út odáig bõ félóra is megvan gyalogszerrel. A távot lógó orral lekutyagoltuk, kellõképpen át is áztunk. Reménykedtünk benne, hogy utolér a vonat legalább mire odaérünk, de nem jött. Aztán azzal vígasztaltuk magunkat, hogy talán legközelebb több szerencsénk lesz.

Utóbb megtudtuk, hogy a vizes pályán többször is kisiklott aznap a vonat, és sokadik kisiklás után már nem indult újra útnak. Félreértés ne essék az alábbi kritikus sorokkal nem kívája a szerzõ kisebbíteni, illetve csorbítani azok érdemét, akiknek köszönhetõ a vasút megmentése és újbóli elindítása. Hogy esetleg a vonatnál aznap szolgálatot tevõktõl elvárható lett volna-e az, hogy ha már van hivatalos menetrend, akkor felsétálnak egyszer és kitesznek egy papírt, hogy: " Bocs, de technikai okok miatt nem közlekedik a vonat" azt mindenki döntse el maga aki ezt olvassa. Szerintem nem lett volna túl nagy áldozat, hiszen a két végállomáson jelentett volna ez egy-egy cetlit, és a közelebb esõrõl (Nagyirtás) lesétálni Kisirtásig oda-vissza az út kb. 1 óra, és még Nagybörzsöny is megjárható 2 óra alatt oda vissza.

Az okokat keresve tudni kell, hogy az újjáépítés sosem dúskált az anyagi javakban. Elsõsorban ennek a számlájára írható, hogy a pálya felújítása bizonyos tekintetben mégis útkátyúzásra hasonlított. Mert mit érnek a megerõsített szép új hidak, ha közben a pálya más részein nem cserélik ki a kopottas síneket, korhadt talpfákat és csak óvatosan töltik fel terméskõvel az aljzatot? Mégegyszer, nem a lelkes munkások és kisvasútrajongók kritikája ez, hisz õk minden tõlük telhetõt megtettek. Sokkal inkább azokat akiknek már eleve nem lett volna szabad hagyni, hogy ide fajuljon a helyzet.

Mindezek ellenére nem adjuk fel, reméljük legközelebb nem fog esni, mikor a vonatra várunk és végre fel is ülhetünk. Kívánunk ezért további kitartást, lelkesedést és jó egészséget a vasút karbantartóinak!

November 21-én ismét visszatért a CsmTVK a Somogyi Könyvtárba, hogy Szõkefalvi Nagy Erzsébettõl halljunk néhány szót az intézmény névadójától. Ismert tény, az emlékkönyvtár igazgatója nagy tisztelõje a könyvtár névadójának, így érdekes beszélgetésre volt kilátásunk.

Mint többé-kevésbé ismert Somogyi Károly a Nagy Árvíz utáni idõszakban adományozta Szeged városának 43.461 kötetes könyvtárát, azzal acéllal, alapját képezze egy leendõ egyetemi könyvtárnak. Ebbõl a jelentõs anyagból most valamivel kevesebb mint 10.000 kötet található a régi könyvtárat idézõ polcokon. Köztük számos õsnyomat, könyvtörténeti ritkaság.

( Példaként említem meg, hogy egy másnapi budapesti könyvárverésen 1,5 millió forint volt egy olyan Werbõczy-féle Hármaskönyvnek - kiadták 1572-ben Kolozsvárott - a kikiáltási ára amelybe belelapozhattunk. )

Nyilván már a XIX. században is nagyon nagy értéknek számított ez a gyûjtemény. De miért is adta pont Szegednek ezt egy Esztergomban szolgáló pap? A válasz a családjában keresendõ.

Van a Belvárosban egy utca, a neve Kelemen utca. Nem akárkirõl, hanem kelemen Lászlóról az elsõ itteni kõszínház igazgatójáról kapta a nevét. Ennek a jeles direktornak volt testvére Kelemen Borbála leányasszony. Mûvelt, a kulturális életben otthonosan mozgó hölgy, aki maga is szerepelt az akkor a magyar nyelv megóvását szolgáló színjátszó elõadásokon. ( A XVIII.-XIX. század fordulóján vagyunk, a reformkor hajnalán.) Sõt színvonalas mûfordítói tevékenységet is folytatott, oly annyira, hogy Kazinczy Ferenctõl is komoly dicsérõ szavakat kapott.

Nos, neki volt egyik gyermeke somogyi Csizmazia Károly. Születésekor még ezen a néven vezették be az anyakönyvbe, hiszen apja somogyi Csizmazia Sándor, ügyvéd, egy elszegényedett középnemesi család leszármazottja csak elõnévként hordta a "somogyi" nevet.

Bár az atya maga sem mindig tudott anyagi bõséget teremteni feleségének és négy gyermekének, azért kulturális téren maga is igen aktív volt. Újságokat szerkesztett és könyveket írt, igen változatos témákban. Foglalkozott a kör négyszögesítésével ugyanúgy mint a nyelvtannal. Fõmûve a "Dentu mogerek, avagy a magyaroknak õselei" címû munka volt, ami 1826-ban jelent meg. A mellesleg kálvinista hitû apa Károly 8 éves korában katolizált. Bár Õ ezt felesége javaslatára és feltehetõleg szigorú anyagi érdekbõl tette - ennek révén kapott meg egy gazdatiszti állást a Kalocsai Érsekségnél - úgy tûnik ez a momentum Somogyi Károly életében mélyebb nyomot hagyott, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy papi pályára lépjen. A csöndes, szerény és nagyon okos fiatalember kezdetben az oktatásnak szenteli életét. Az itt elért színvonalra jellemzõ, hogy a fõvárosban tanuló egyetemisták szeretett tanárjukról képet rendelnek - Barabás Miklóstól -, s az errõl készült metszetet, ajándékként, a legjobb diákok kaphatják csak meg. Somogyi filozófiát tanít egy világi egyetemen, egy forradalmi korban. Feltételezhetõen nem a legkonzervatívabb álláspontot képviselte. Nyilván ismerte a legkorszerûbb elméleteket is, hiszen a tudatos könyvgyûjtést már ekkor is folytatta. Könyveit nemcsak megvásárolta, de el is olvasta. Véleményét pedig feljegyezte. Ezekbõl megtudhatjuk, a tudomány számos területén otthonosan mozgott. Nyelvi problémái nem voltak, hiszen 9-10 nyelvet beszélt és még néhányat - köztük az oroszt - elfogadhatóan olvasta.

( Ez utóbbiról meglehetõsen lesújtó véleményen volt, mert azt tapasztalta, hogy sem az "ö", sem a "h" betû jelölésé nem oldották meg, ugyanakkor a lágyjel meg - szerinte - fölösleges írásjelként szerepek az ABC-ben. Így mintegy melléktermékeként az aktuális olvasmány lefordításának orosz nyelvújítási javaslatokat tett, és kiírt vagy 200 szót amirõl úgy gondolta, hogy szláv eredetû magyar szavak õsei lehetnek. Ahhoz képest, hogy nem volt nyelvész, ez tiszteletre méltó teljesítmény. Egyébként a szavak esetében egyszer sem tévedett.)

Nem magyarázat a nyelvtudásra, de fontos adalék hozzá, hogy édesapjától 14. születésnapjára egy szótárat kapott. A "könyvecske" alapját egy latin nyelvû szószedet képezte. Tulajdonképpen értelmezõ szótár volt az eredeti, és létrehozójáról, bizonyos Calepinusról nevezték el. Ezt késõbb valódi szótárrá bõvítették. A kis Karcsi így egy basel-i kiadású, több ezer oldalas, 11 nyelvû grandiózus mûhöz jutott. ( Kiadták 1598-ban.) Remekül pallérozta az elmét és súlyt emelni is megfelelt. Ugyanakkor az elsõ magyar szógyûjtemény ami a nyelv egészét lefedi. A magyar szavakból 22 ezer szerepel benne, tehát egy korszerû kisszótárnyi mennyiség. A bölcsek azt is kimutatták, hogy feltehetõleg erdélyi illetõségû volt a magyar rész összeállítója.

E kis kitérõ után visszakanyarodtunk a somogyi féle filozófiához és 1848-hoz. ( Papként már Somogyi Cs. Károlyként szerepel.) Bár a forradalom ideje alatt nem jelenik meg látványosan a tömegek élén, azért az összes forradalmi falragasz a Somogyi és Lukács féle váci nyomda terméke. Sõt, ahogy a cenzúra eltörlése kapcsán szabaddá válik a terep Pesten is megjelenik egy korszerû, gõzsajtóval ellátott nyomda, ami Lukács és Tsa. néven a forradalom folyóiratait gyártja, 14 lap jelenik meg nála. ( Ja, kérem a technikai fejlettség komoly dolog.)

Hogyan lett egy papnak magán nyomdája? Ez meglehetõsen egyszerû ez a pap ugyanis újságot ír, szerkeszt sõt gyakran tulajdonosa is ezeknek. A Religia és nevelés címû kiadványt például évtizedeken át szerkeszti. Ezáltal nagy szerepe van abban, hogy az oktatás és az egyház nyelve egyre magyarabbá válik, szebb és teljesebb lesz anyanyelvünkön az írott szó és a beszéd. Paptársait nívós cikkek megírására sarkallja ezekben a témakörökben, - sikerrel. Ám az újságot készítõ Egyetemi Nyomda gyakran saját anyagait részesíti elõnyben, így késésbe kerül. Az elõfizetõk érdekei és nyilván saját jó hírét szemmel tartó Somogyi tehát nyomdát vásárol Vácon és vonattal hozza be a lapot a fõvárosba. Ez 1 órás késés a lapterjesztésben, de ezen túl nincs egyéb határidõ probléma.

A szabadságharc után - nagy bölcsen - Erdélyben, majd a szigor némi enyhülése után Esztergomban húzza meg magát. Itt az érseki könyvtárban dolgozik.

Mindössze kétszer jár külföldön. Olaszországi útja során találkozik a pápával is, de idejének nem kis részét - ki nem találjuk hol - egy könyvárverésen tölti. ( Egy jeles könyvkészítõ és árusító cég kerül felszámolásra.) Az aukción történt ténykedését pontosan is merjük, csak az árlejtés szakaszában vásárolt és tetemes mennyiségû zsákmánnyal tért haza.

Nagyjából itt tartottunk a történetben - ami már közelített a mese végéhez - amikor ránk zárták az ajtót, s a sötét könyvtárban már csak a hely szelleme bolyongott rajtunk kívül. Így már csak arra volt idõ, hogy megnézzük a firenzei Pitti-gyûjtemény 4 kötetes, kb. 30 kilós, acélmettszeteken ábrázolt katalógusát, egy Széchényi Ferenc által adományozott de a Széchényi Könyvtárból "másodpéldányként" eladott könyvet, azt, hogy hogyan hintáztak a török katonák a karlócai béke megkötése idejében, és már botladoztunk is ki a sejtelmes fénytelenségben a hátsó lépcsõkhöz.

Könyvekbõl ez alkalommal kevesebbet láttunk, de tanulni legalább annyit tanulhattunk mint az elõzõ alkalommal. Tehát továbbra is azt ajánlom kicsiknek és nagyoknak: ha módjuk van látogassanak el a könyvtár régi gyûjteményébe. ( Persze az sem mindegy ki az idegenvezetõ!)