Tisztelt Olvasó!

Bizonyára hallott már Czárán Gyuláról, aki egy elvetemült erdélyi birtokos volt, s nem átallotta birtokainak jövedelmét a hegység turistákkal való megkedveltetésére költeni. Felfedezte, bejárta, látogatásra alkalmassá tette és ajánlotta ezt a gyönyörû vidéket. Munkájának gyümölcse napjainkban is élvezhetõ. E messzeföldön híres - és Szegedtõl nem is túl messzire található - helyet számos országból látogatják az ínyenc turisták.

Mi a Padis mészkõ platóját szemléltük meg.

Az odajutást egy bérelt busz biztosította: a 34 fõs társaság fejenként 8.000 forintot áldozott erre a célra, ami gyakorlatilag a Budapest - Szolnok - Ártánd - Belényes - Padis útvonal megtételét fedezte (oda-vissza) és persze a jármû és a sofõr 4 nap ~ kinttartózkodását. Bogatelep után a hegyi szerpentin elég nehezen járható ebben az évszakban, de hála az amatõr útépítõinknek a csomagokat mégsem nekünk kellett cipelni. Persze aki akarta vihette. Ez azonban nagyjából 700 méteres szintemelkedés során némi szuszogással járt. A kellemes tavaszi idõben azonban nem volt ellenünkre a megmérettetés és a hozzávetõlegesen 7 kilométeres távot 4 óra alatt lesétáltuk-pontosabban fel. A fennsíkra felérve aztán a látványtól állt el a lélegzetünk, mert amerre csak néztünk a mezõket legszebb pompájukban virító lila szirmú krókuszok borították. Általam soha sem látott virágszõnyeg sok-sok négyzetkilométeren.

Szép dolog az ámulat, de szállás után kellett néznünk. Igaz ugyan, hogy ezt elõre, telefonon és levélben is megrendeltük, de mit lehet tudni. Szerencsére az egyre javuló romániai idegenforgalmi apparátus ismét jól vizsgázott, így megszállhattuk a turistaház földszintjét. Itt 21 hely van hivatalosan, emiatt kicsit szûken voltunk, de ennek tudatában indultunk el, így viszonylag gyorsan találtunk helyet magunknak. (Ivó)víz, (angol)wc, (melegvizes)zuhany - igaz csak egy-egy "képviselõvel" - tartozott a komforthoz és villany. A turistaház mellett vendéglõ ahol a jó szintû italválaszték ( tea üdítõk ásványvizek és sörök 100-200 Ft-nak megfelelõ áron) mellett, szerény keretek között, fõztek is. Az ételválasztékot alapvetõen a készletek és az esetleges megrendelések határozták meg. A nyersanyagot este 7 felé hozza egy kis teherautó.

A ház melletti réten és a fennsík számos pontján forrásvízzel rendelkezõ hivatalos táborhelyek vannak. A szemétgyûjtést már konténerekkel próbálják megoldani, de sajnos az ürítés még ritka. Az egy éjszakai szállás egyébként most olcsóbb, mint 1000 Ft, a sátorhely kb. ennek harmada, bár ennek részleteit most nem firtattuk, egy gulyásleveshez hasonló egytál étel nagyjából 350 Ft-nyi pénzt emészt fel. Hamarosan egy kétcsillagos szállodát nyitnak a közelben, ami tovább javítja az infrastruktúrát és nyilván emeli az árakat.

A délután maradék részét egy közeli csúcs - az 1400m fölé emelkedõ Mócok temploma - megmászásával koptattuk el, majd élénk közösségi életet éltünk.

A másnapi program az Elveszett világ zsombolyainak felkeresése és a Csodavár meglátogatása volt. Útközben vetettünk egy pillantást a Ponor-rétre is, ahol - és ez sajnos egyéb lehetõségeinket is több alkalommal leszûkítette - meglehetõsen sok víz gyûlt össze. A zsombolyok szépek és veszélyesek. Bejárati nyílásuk havas és jeges. A jégképzõdmények látványosak voltak és általában megközelíthetetlenek. Igazán biztonságot nyújtó hosszú kötél nem volt nálunk így maradt az óvatos távolságtartás. ( Ne feledjük, nem egy ezek közül a lyukak közül jóval mélyebb 100 méternél! )

Ettünk, ittunk, pihentünk és fényképeztünk aztán elmentünk árkot ugrani. Ahol túl széles volt ott egyensúlyozási gyakorlatok végeztünk a keresztbedöntött fenyõk törzsein. A nem túl nagy mélység szerencsére csak keveseket bizonytalanított el és a bepotyogások száma is kedvezõen alacsony volt.

Ha hidakat nem is építenek román barátaink fölös számban az útjelzéseik kitûnõek. A táblákon szereplõ idõadatokat korrektnek találtuk. Némi gondot csak az jelent, hogy a nálunk beszerezhetõ könyv, térkép, nem minden pontban egyezik a terepi valósággal (ami a jelzéseket illeti), de aki kicsit is figyel, emiatt nem kerül komoly bajba.

A Csodavár ez alkalommal csak a balkonokról láttatta magát. Felderítõink jelentõs vízhozamot jeleztek az Alvilágban, így azután a program talán legérdekesebb része elmaradt. Néhányan még kimásztak a két udvar közötti kõszirtre, de a többség, inkább a hazaút mellett döntött. Az elõzõ napinál kétszer több távolság és a hasonló szint végül is elegendõ volt a magashegyi túrázás elõszobájába belépõ kezdõknek. Így is kellemes nap volt. Este elhárítottunk egy csõtörést aztán danolásztunk éjfélig. Akkor aztán elcsendesedtünk, mert másnap legalább 22 km várt ránk 1000 m körüli szinttel, aminek megtétele már jár némi munkával. Elõször a Bársza-katlanban kukkantottunk meg két barlangot, majd helyenként térdig hóban az Eszkimó barlang felé vettük utunkat. Gyönyörû fenyveseken, kis völgyeken keresztül értük el a nap és szerintem az egész túra legkülönlegesebb látványosságát.

A hasadék szájánál térkép és leírás. A barlang bejáratához lépcsõ vezet és az esetleg nagyobb sebességgel leérkezõket egy kis terasz állítja meg, amirõl az egy szinttel lentebb található csarnok jól belátható. Az alá ereszkedõk azonban már saját ügyességükre vannak utalva, és bár a jéglejtõ eme szakaszát fûrészporral valamelyest megszelidítették, azért nem ritkák a tomporra huppanások. Bent a fagyosan párás levegõt sejtelmesen világítják meg a beszûrõdõ napsugarak. A falakon finom jégkristály prém, a terem belsejében a nagyobb "jégszobrok" itt-ott egy jégzuhatag csüng alá a repedéseken át beszivárgó és megdermedõ víz jóvoltából. A barlang alsó régióihoz veszedelmes lejtõ vezet. Tükörjég. Csak biztonságos távolságból kukkantunk le a pincébe, mert ha itt elcsúszunk, annak jó vége nem lehet ( csak jó kemény és göröngyös ). Ha viszont a kijárat felé fordítjuk a tekintetünket, a felhõk mögül elõbukkanó Nap néhány kósza sugara csodás türkizkékké varázsolja a jégoszlopokat. Bent többnyire áhítatos csend. A természet megint olyat alkotott aminek látványát csak így lehet ünnepelni.

De menni kell tovább, mert vár a Virágos-rét és a Galbéna-forrás. A korábbi áhítatnak hamar vége szakad, mert a lejtõ hosszú és meredek. Úgy 650 méterre ereszkedünk vissza és ez eleve 600 m felfelé való sétát jelent, meg némi aprót, mert egy pár kisebb gerincet még át kell mászni. Leánykám csöndesen sírdogál mert egy rossz lépés után sajogni kezd a bokája ráadásul elvétjük az egyik leágazást és megyünk fölösleges 30 métert fölfelé, ami lelkileg tovább töri. És csak félúton vagyunk. De azért úrrá leszünk a gondokon és morzsolgatjuk a szintet. Az emelkedõ idõnként gonoszul meredek, de hát egy mészkõ tömb oldalában ez nem meglepetés. Azt a felvetést, hogy a Galbéna-szirt villogó fehér köveit közelebbrõl megtekintsük, egyöntetûen elveti a társaság. Az a + 200 m már senkinek nem esne jól. Végre felérünk a szurdok elejéhez. Alattunk úgy 10 emeletnyi mélységben zúdul elõ a kõbõl a patak. Ide már nagyon nincs kedvem zsákot vinni, szerencsére nem is kell. Leereszkedünk a medvehagymával illatosított völgybe és belerévedünk az elsõ néhány vízesés látványába. A vízbõség miatt a szurdok alja nem járható ( vagy csak nagyon nagy macerával), ezért azzal nem is kísérleteztünk de alacsonyabb vízállásnál a romantikát kedvelõknek erõsen ajánlott. Pár perc frissítõ lábmosás után újra az emelkedõ következik. Aztán egy pihentetõ havas lejtõ után a sárga karikához csatlakozik a kék, és a Csodavár kilátóinál találjuk magunkat. Már az apróbb kitérõk lehetõségét is elhessentjük magunktól, sõt a tegnapi útvonal helyett egy másikat választunk, mert így a szintemelkedés kevesebb. A bágyatag ballagást az egyre erõsödõ szél és a csúf szürke felhõk javasolják abbahagyni, de bizony így is 8 órára érünk be a házhoz. Itt nem várt örömhír fogad bennünket: a bojlert megjavították, jöhet a forró zuhany.

Én belefetyeltem egy nagy tányér levest, elpusztítottam egy halom tepertõkrémes kenyeret, elkortyoltam egy üveg sört, aztán a társasággal együtt nyugovóra tértem.

Vasárnap 6-kor keltünk, ki azért mert egy kitérõt szeretett volna tenni az utunktól nem messze lévõ kilátóponthoz ki meg azért mert ha hat-nyolc ember átesik rajta úgy nehezebben megy az alvás. De a lustálkodási vágytól függetlenül 8-kor már mindenki elindult. Két kilométer után a csomagok ismét a buszba kerültek, megalakult az aktuális útépítõ brigád és a csodálatosan tiszta idõben leereszkedtünk a hegyrõl.

Harmadjára voltam ezen a vidéken. Mindig találtam valami újat, érdekeset és számtalan felfedezni érdemes dolog vár még rám. A táj semmit sem csúnyult az elmúlt 15 évben, viszont a feltételek - ha lassan is - de nagyon határozottan javulnak. Viszonylag közeli volta és az itt található szépségek kincsestára nagyon is alkalmassá teszik a meglátogatásra. Egyéi vagy csoportos meglátogatását mindenkinek ajánlom.