Felhívjuk Szövetségünk tagjainak a figyelmét arra, hogy Szövetségi fogadóórát téli szünet miatt 1998. december 17 - tõl 1999. január 5-ig nem tartunk. Az új év elsõ fogadónapja január 6-án szerdán lesz. Egyúttal tájékoztatjuk tagjainkat, hogy 1999-re érvényesíteni január 13-án szerdától lehet. A szövetségi tagdíjak változatlanok. Érvényesíteni továbbra is a Szövetség hivatalos helyiségében (Szeged, Victor H. u.1.) lehet minden szerdán 16.30-18.30 között.

Szövetségünk 1999-ben is megfelel az ún. "1%-os törvényben" meghatározott kritériumoknak, így tagjainknak továbbra is lehetõsége van közvetlenül támogatni azt a befizetendõ jövedelemadó 1%-ával. Így támogatásunkat teljes egészében mi magunk használhatjuk fel, saját céljaink megvalósítására. Ezek közül legfontosabb a kisirtáspusztai visszahívható telefonkészülék beszereltetése. Az APEH által megküldött, vagy a munkáltató által kiállított 1997-os évi adóbevallási nyomtatványok között megtalálható a "RENDELKEZÕ NYILATKOZAT A BEFIZETETT ADÓ EGY SZÁZALÉKÁRÓL" címû ûrlap is. Erre kell beírni a kedvezményezett adószáma címû rovatba a

számot és a nyomtatványban leírtak szerint kell eljárni. Ezt követõen az APEH az összeget szövetségünknek fogja átutalni.

A vetélkedõ célja: megemlékezés Csík Juditról

A Csongrád megyei Természetbarát Szövetség Elnökségének döntése értelmében az elméleti vetélkedõ általános részének anyagát a következõ 10 éven át a napjainkra kialakított "körkörös" Országos Kék-túra tájegységei illetve tájai adják

A XXXI-XL.elméleti vetélkedõk tárgya tehát így alakul:

1. A hagyományos Országos Kék-túra útvonala:
   1998. XXXI. Kõszegi-hg., Kemeneshát, Balaton-felvidék
   1999. XXXII. Bakony, Vértes, Gerecse
   2000. XXXIII. Pilis, Börzsöny
   2001. XXXIV. Cserhát , Mátra, Bükk
   2002. XXXV. Aggteleki-hg., Cserehát, Zempléni-hg.
2. Az Alföldi Kék-túra útvonala:
   2003. XXXVI. Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tájai
   2004. XXXVII. Hajdú-Bihar és Békés megye tájai
   2005. XXXVIII. Csongrád és Bács-Kiskun megye tájai.
3. "Rockenbauer Pál" Dél-dunántúli Kék-túra útvonala:
   2006. XXXIX. Szekszárdi-dombság, Mecsek, Zselic
   2007. XL. Göcsej, Õrség, Szombathely és környéke, Kõszegi-hg.

Rendezõ: a Csongrád megyei Természetbarát Szövetség Elnöksége által felkért szervezõ bizottság.
Elnök: Rosiár László, tagok: Badár Sándor, Benedek Jenõ, Benedekné Tóth Edit, Fackelmanné Kelemen Mária.

Idõpont és hely: 1999. január 23. szombat 10 óra.
Szegeden: a Szövetség hivatalos helyiségében, Szeged, Victor Hugo u. 1.
Hódmezõvásárhelyen az Eötvös József Szakközépiskolában, Szt. Antal u. 5.

Témakörök:
1. természetjáró általános ismereti rész (ajánlott irodalom használható). Az adott tájegységre vonatkozó földtani, földrajzi, természetvédelmi, történelmi, kultúrtörténeti kérdések.
2. térképészeti rész. Tereptani, térképismereti, tájékozódási alapismereti kérdések és feladatok. Kidolgozási idõ: 60 - 60 perc. Az eredményt az elért helyezési számok összegébõl állapítjuk meg.

Kategóriák:
felnõtt (1980-ban vagy azelõtt születettek), ifjúsági (1981-ben vagy késõbb születettek), gyermek (általános iskolás).

Díjazás:
az elsõ helyezettek vándorserleg, ill. 1-3. helyezettek érem díjazásban részesülnek.

Nevezés:
A vetélkedõn bárki részt vehet. Nevezni a Csongrád megyei Természetbarát Szövetségben lehet 1999. január 20-ig. Nevezési díj: 50 Ft/fõ. Megyei szövetségi tagoknak 25Ft/fõ.

Ajánlott irodalom:
Általános részhez:
1. Bakony, Balaton felvidék (szerk: Mészáros Gyula, Sport kiadó, Bp., 1983.)
2. Gerecse, Vértes, Velencei-hegység (szerk: Hetényi László, Sport kiadó, Bp., 1981.)
3. Az Országos Kék-túra útvonala mentén (szerk: Thuróczy Lajos, Sport kiadó, Bp., 1964.)
4. TKM Kiskönyvtár (42, 114, 181, 496 sz. füzetei. - Zirc, Tés, Várgesztes)
Térképészeti részhez:
1. Az Alföldi Kék-túra Csongrád megyei szakaszának térképe, 1994. (M= 1:50.000) Kapható vagy postán megrendelhetõ: A Szövetségben, a Kék-túra népszerûsítésére jelentõs kedvezménnyel, 50 Ft-os egységáron.

Felszerelés: ceruza, toll, vonalzó, radír, körzõ, szögmérõ, tájoló, ajánlott irodalom.

Közelegnek a kemény havas napok, s mínuszaival a fagy lassan dermedésbe szorítja a határt. Még bent ülünk a szobában, s serényen készülõdünk az elõttünk álló ünnepekre, a Karácsonyra, és az új évet köszöntõ Szilveszterre. Lassan mindenki ráébred arra, hogy ismét oda van egy év, s itt az ideje átgondolni, hogyan sikerült a tovatûnõ esztendõ. Az elmulasztott tervek talaján ilyenkor születnek a soha be nem tartott fogadalmak, a jövõ évi testedzésrõl, a sok-sok elmulasztott sétáról, gyalogtúráról. Magam is hasonló helyzetben voltam nagyon sokáig, és mulasztásaimat annak tudtam be, hogy nem cselekedtem azonnal. Nagyon szeretem a teljesítménytúrákat, de ilyenkor, az évvégi számadáskor mindig rádöbbentem arra, hogy valójában hányat is szalasztottam el!

Jó 4-5 évvel ezelõtt aztán elhatároztam, hogy ennek véget vetek, és serényen kezdem az évet, mielõtt eltunyulnék. Ezért, összekötve két élvezetet, a két régi hobbimat, a túrázást és a madármegfigyelést, az év legelsõ hétvégéin átgyalogoltam, kezdetben egyedül, majd a barátaimmal, Szegedrõl Makóra, a gáton. Megdöbbentõ élmény ez, minden egyes évben. Több 100 km-est is legyûrtem már, de ez más. Hogy ezt megértessem, el kell mesélnem a történeti hátteret, ahonnan a túra talán elsõ hallásra kissé szokatlan neve ered. Szóval, elsõ felbuzdulásomban szóltam többé-kevésbé jól bevált barátaimnak, hogy lesz ez az esemény. A hosszú túrákon annak idején, olyan 70 km körül állandóan azon álmodoztunk, hogy egy nagyon speciális túrán kellene részt vennünk az aktuális helyett, pl. a Pyro 0-n, ami abból állna, hogy 24 órán át kellene egy helyben feküdni, töménytelen mennyiségû sör mellett. Tervem hallatán azonnal elkezdtek viccelõdni, hogy megvalósítottam régi álmomat, a Pyro 0-t, mert ez a töltéstúra majdhogynem annyit ér, vagy még kevesebbet! Legyen tehát a neve, szépen leócsárolva Pyro, a nulla alatti (nem minden célzás nélkül! [hõmérséklet, nehézség, aki elindul rajta, stb.] ) azaz, Pyro, Below The Zero (az angolság nem tõlem ered!).

Így, az elsõ alkalommal, mindössze ketten vágtunk neki. Korán indultunk, reggel 6-kor, mert ebédre át szerettünk volna érni Makóra, s ezért a szintidõt is szorosra szabtuk, amely így mindössze öt óra lett. Félelemmel és izgalommal vegyes érzes volt, amikor kiértünk a töltésre. Az a nap az akkori tél leghidegebb napja volt. Mínusz 18 fok. Szinte sötét volt még induláskor. A szél süvített, kavarta a havat. Nem volt valami szívderítõ. Ùgy tûnt, Makó elérhetetlen messze van. De rövid idõn belül kisütött a Nap! A táj szikrázó fehér lett. A szél is csillapodott valamit. A töltésoldaltól nem messze egy õzrudli ugrabugrált. És rengeteg ölyv üldögélt, szinte minden fán, vagy villanydróton. Elképesztõen szép volt a jeges fehérség. Akkor döbbentem rá, hogy ezt minden évben megrendezem, még akkor is, hacsak magam fogok indulni. Hiába, akármilyen hosszú is egy túra, lehet akár 100 km is, de a kipirosló arcot, a csöpögõ orrot, a metszõ lélegzetvételt, a gyomrot égetve melegítõ pálinkakortyokat, s a kilégzéskor fehéren anyagiasuló párafelhõk élményét és utánozhatatlan hangulatát csak egy téli túra tudja nyújtani. A kígyózó töltésen, a kocsi- és lépésnyomok által még nem megbontott, féllábszárig érõ szûzhavon végignézve, elképzelhetetlenül messzinek tûnt Makó, de ilyenkor mindig segít a légiósszemlélet. Nem arra kell gondolni, hogy mikor érek oda, nem azt kell nézni, hogy a cél milyen messze van, egy dolog a fontos, hogy a következõ lépés jól sikerüljön! Az alföldi viszonyok között magasnak számító hóban hamar kimelegedtünk, s éreztük, ahogy a szív és a tüdõ dolgozni kezd. A sûrû légvételekkel kifújt pára ráfagyott a maszkjainkra. Így, amikor egy jó 3 km-rel a kezdés után egymásra néztünk, elnevettük magunkat. Úgy néztünki ki, mint Luke Skywalker a hideg bolygón, jég, pára, fagy mindenütt. Felejthetetlen élmény! Útközben csokoládét ettünk, s ittunk a lassan megdermedõ borból, mely egyre savanyúbb lett a hideggel. A pálinka akkor került felbontásra, mikor megpillantottuk a makói Maros-hidat, éppen Kiszombor magasságában, s a szétáradó energiabomba szinte beröpített a célba! Mit mondhatnék még? Én megyek ebben az évben is! Azt hiszem, ennél szebb, ennél lélekemelõbb indítása nem is lehet az évnek!

Néhány jótanács:
- a cipõre ügyelni kell, nincs lehetõség mezítláb menni!
- rétegesen kell öltözni, mert a terhelés és a hideg viszonya kiszámíthatatlan!
- esõkabát legyen, mert ki tudja ... - nagyon ajánlom a "végek védelmét", mert a hidegben igen könnyen lefagy minden!

Idõpont: 1999. január 10-én (vasárnap)
Rajt: reggel 7 órakor Újszegedrõl a Szövetség u. töltés felõli végétõl.
Cél: 13.00-ig a 43.sz.fõút és a Maros töltés makói keresztezõdésénél.
Táv: 25km.
Szintkülönbség: 0m
Minõsítési pont: 40.5pont
Szintidõ: 5 óra Nevezési díj: 50Ft. (Az oklevél elõállitási és postaköltségét foglalja magába)
Díjazás: A túrát szintidõn belül teljesítõk díszes oklevél jutalmazásban részesülnek, melyet a fõrendezõ postán küld el minden teljesítõnek. Megjegyzés: A túrán mindenki saját felelõsségére vesz részt. A 16 éven aluliak csak felnõtt kísérõvel indulhatnak. A rendezõktõl kártérítés semmilyen címen nem igényelhetõ.
További információ: Torday László dr. (Crocus TK), tel: 62/432-419, illetve hivatalos órákon a Szövetségben.

A 97-es TEDOT-ról útban hazafelé javasolták tanáraink, hogy jó lenne részt vennünk egy térképolvasói és túravezetõi tanfolyamon. Egyszerûen azért lenne erre szükség, mert sem a ságváris, sem a radnótis különítmény nem volt elégedett teljesítményével. A terv elég nehezen valósult meg. Végül kora tavasszal lezajlott a térképolvasói tanfolyam, amelyen nemcsak a két patinás szegedi gimnázium tanulói vettek részt. Ezután jött a dolgok neheze, a túravezetõi tanfolyam. Itt rengeteg elõadást hallottunk, jobbnál jobb elõadókkal: Benedek Jenõ, Csányi Sándor, Drevenka István, Dr. Rosiár László, Dr. Rosztóczy András és Csehó Gábor.

A vizsgát a nyári szünet elsõ hétvégéjére szervezték, Kisirtáspusztán. Pénteken, a déli harangszóra indult el a buszunk. A "három-négyórás" utat sikerült hét óra alatt megtennünk egy "háború elõtti" járgánnyal. A buszon tudtuk meg, hogy még aznap este lesz az elméleti verseny. Úgyhogy a hosszú úton még egyszer átbújtuk jegyzeteinket. Így mindenre elkészülve, a szállásfoglalás után nekiestünk a tesztnek. A rendelkezésre álló idõ épphogy elég volt. Másnap kora reggel indult a gyakorlati túra. Elvileg egyénileg kellett volna teljesítenünk a távot, de "elkerülhetetlenül" összetorlódtunk. Sikerült eltévednünk is, azaz nem tudtuk pontosan hol is vagyunk. De azután megtaláltuk az állomást. Ebédre mindenkinek sikerült visszavergõdnie a táborba.

Délután levezetésként elmentünk a Sas- és a Kopasz-hegyre. A kilátás gyönyörû volt. A hegycsúcsról láthattuk a 98-as TEDOT helyszínét, Esztergomot. Este a vacsora után volt az eredményhirdetés. A vizsgák viszonylag jól sikerültek. Az "öregek" gratuláltak és jó tanácsokkal láttak el bennünket. A egész elemzésbõl az tetszett a legjobban, hogy a dolgozatomban olyat sikerült leírnom, amirõl még nem is hallottak a "kiképzõink".

Este aztán Csányi tanár úr és András kiötlötték, hogy másnap hajnalban menjünk fel a Nagy-Hideg-hegyre reggelizni. Két és fél, három óra alatt meg is jártuk. Mire visszaértünk a többiek már Nagyirtáson vártak minket a buszban. Gyorsan utánuk eredtünk és elindultunk. Nem sokáig jutottunk el azonban, mert egy figyelmetlen szembejövõ miatt ki kellett térjünk és a felázott útpadkán, tengelyig süllyedt a buszunk a sárba. Nagy nehezen sikerült szerezni egy munkagépet, ami elsõ nekifutásra leszakította a lökhárítót az alváz egy darabjával. Az újabb próbálkozásra már sikerült kihúzni a csodás járgányunkat a sárból. A sérüléstõl megtáltosodva rendkívül gyorsan hazaérünk. A terv végül sikerült, Csongrád megye nyerte el a legjobban szereplõ megye címét az esztergomi TEDOT-on. S ezért szeretnénk köszönetet nyilvánítani Csányi Sándor tanár úrnak, aki oroszlánrészt vállalt a szervezésben.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy házikó a vadon közepén. Állandó lakója nem volt, de rendszeresen látogatták az emberek. A kulcsára egy rossz arcú, furfangos eszû ember vigyázott, aki a látogatókat mindig próbára tette. Aki megfelelt a három tekervényes kérdésére, kulccsal a kezében folytathatta útját a házikóig. Nem volt magányos a kis lak, a kulcsához hozzájutott emberek mindig jól érezték magukat benne. Mivel szerették, tisztán tartották, minden berendezésére vigyáztak. Melegség sugárzott a kis házikóból. Történt egyszer, hogy egy szegény róka tévedt a közelébe. Hideg volt, a februári, hajnali fagy dermesztõ jegességet bocsátott rá. A házikó közelsége elfeledtette természetes óvatosságát. Kérlelte a házikót, ereszd be legalább a rõt farkamat, de amaz nem hallgatott rá (hiszen vendégei voltak). Szegény kimerült, melegségre vágyó ravaszdit talán máskor nem érdekelte volna ez a hideg elutasítás, de most a csontjáig hatolt a jeges érzés.

- Nem bírom tovább! - sírta.
- Rakjál tüzet! - mondta a ház.

Elindult a fáskamra felé, de már nem ért el addig. Összeesett, a fagyott föld gyorsan kihûtötte testét, megfagyott. A fagyhalál közeledtével még talán átfutott elõtte élete filmje, majd egy utolsót sóhajtott. Vége volt.

A házban lakó emberek találtak rá, akik bár látták a rokonai életének szépségét bemutató filmet, olvasták a regényt (Vuk), mégis bizalmatlanok voltak, mert oly sok veszélyes betegséggel teli esetet hallottak a rókáról. Földi életének maradványa körüli huzavona azonban már nem mese. Az emberek elindultak a közeli hasonló nevû településhez, ahol házikónk nagytestvére "lakott". Mire odaértek az ajkukra fagyott minden oda kiülõ életérzésük. Megértették, miért adta fel szegény rõtfarkú. A "nagytestvérnél" lakó emberek nagyon segítõkészek voltak, megengedték, hogy használják a telefonjukat. A rókatetemmel "ékesített" ház lakói segítséget próbáltak hívni. Az erre hivatott doktorok egymásra mutogattak, a közülük ügyeletesnek mondott személy határozott nemet mondott a hívásra, tanácsot azonban adott: "Ássanak egy gödröt, villával megfogva dobják bele a tetemet és ássák el!". A csapat vezetõje ekkor érezte, hogy ez az ember nem az, aki szívbõl eskü dött az élõlények megmentésére. Így hát hivatalos útra keveredett az ügy. A polgármester utasította az ügyeletes "állatorvost", járjon el kötelességének megfelelõen. A hivatalos utasítás megtette hatását, kis idõ múlva az állatorvos megjelent egy erdész kíséretében. Röviden akarták megoldani a problémát, az mondták, dobják bele a WC-be. No errõl még lebeszélte az ottlakó emberek egyike. A következõ ötletük szerint bele kell dobni a kályhába. Az ottlakó fiatal sokkal tapasztaltabb volt, nem engedte. Erre a két jómadár fogta a tetemet és elvitte magával. Hivatalosan a feladatuk az lett volna, hogy eljuttassák egy másik házikóba, ahol megvizsgálták volna, hogy a ronda betegség beleütött-e a kis rókába. Ehelyett valahol útközben a tetemnek nyomaveszett. A felelõtlenségével, gondatlanságával mások egészségét veszélyeztetõ állatorvos ellen az állatorvosi kamara fegyelmi eljárást indított, és így el is nyerte méltó büntetését. Szegény róka, ha tudta volna, micsoda bonyodalmat okoz, valahol a vadon mélyén adta volna át lelkét teremtõjének. Ha a róka meg nem döglött volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Az elõbb olvasott mese nem a képzelet mûve, a róka is és a személyek is valóságos alakok, a házikó is megtalálható a Börzsöny térképén, a Csongrád megyeiek nagyon jól ismerik és a bûnös valóban elnyerte méltó büntetését. Egy mese semmit sem ér, ha nincs mögötte tanulság. Aki rókatetemet talál, ne érintse, ha teheti gondoskodjon az õrizetérõl és értesítse az illetékeseket (polgármestert, ügyeletes állatorvost), akiknek kötelességük intézkedni! Az anyagi felelõsség nem a miénk, hanem a vadgazdaságé. Ne üljünk fel az illetékesek egyéb irányú közlésének!

K isirtáspusztához mindannyiunk kedvelt kiránduló és táborozóhelyéhez éppúgy hozzátartozik újságunk névadó kulcsosháza, mint a jelenleg csak emlékeinkben élõ kisvasút. A megmentéséért folytatott küzdelemben magánszemélyek és szervezetek (pl.: Kisvasutak Baráti Köre, Nagybörzsöny-Szob Erdei Kisvasútért Közalapítvány, Nagybörzsöny Önkormányzata) egyaránt részt vesznek. Amint az a következõkben - Chikán Gábornak a Kisvasutak Baráti Köre tagjának írásából - kiderül a ma elhagyatottan rozsdásodó sínpár 80 éves története bõvelkedik az érdekességekben.

Századunk elejére az egykor híres bányaváros, Nagybörzsöny, arany és más nemesfémeket adó tárói már jórészt kimerültek, vagy túl mélyen helyezkedtek el a gazdaságos kitermeléshez. Ekkor a figyelem a Börzsöny hatalmas erdeinek, megújuló faállományának hasznosítása felé fordult. Az üzemszerû fakitermeléshez és a kitermelt fa elszállitásához a kor követelményeinek megfelelõen hozzá tartozott a korszerû szállítóeszköz, a vasút megépítése is.

1908-ban kezdték az elsõ, az IPOLYPÁSZTÓ - NAGYBÖRZSÖNY 600mm nyomközû 8 km hosszú vonal fektetését. A talpfákra 14 kg/fm tömegû sínek kerültek. A birtok az Esztergomi érsekség tulajdonában volt, ám hasznosításra mint egy 12 évnyi idõtartamra a Wolfner-Schanczer és fiai cég kapta meg. A szerzõdésben kikötötték, hogy a bérlõ köteles a vasúhálózat kiépítésére az adott területen.

A fatelepet Nagybörzsönyben rendezték be, itt dolgozták fel a Börzsöny-patak völgyébõl hozott faanyagot. Már készterméket továbbítottak az ipolypásztói MÁV állomásra. A korabeli képeken kizárólag "négylábú mozdonyok" szerepelnek. A fogatos ráhordás azonban hamarosan kevésnek bizonyult, megindult a közelítõvágányok építése.

Elõször a NAGYBÖRZSÖNY - KISIRTÁS 4 km -es, majd a KISIRTÁS - ÖKRÉSZKERT 3 km -es szakasz. A következõ szárny a KISIRTÁS - TEMPLOMRÉT vonal volt 1 km -nyi hosszban. Kisirtás lett a vasút központi elágazó állomása. Itt volt a "fõmûhely", egyszerûbben mondva itt dolgozott a kovácsmester. A kocsik vas alkatrészeinek javítása mellett a vontatók abroncscseréje (=patkolás) is itt történt. Az egykori mûhely ma kulcsosház. Nagybörzsönybõl számították, de valójában Kisirtáson ágazott el a NAGYBÖRZSÖNY - VASKAPU (BÖRZSÖNY-PATAK) 7 km -es vonal. Nemsokára továbbépítették BÖRZSÖNY-PATAK - KOVÁCS-PATAK (APRÓLÉPÉSEK) 3 km, majd befejezésül a KOVÁCS-PATAK - FAGYOSASSZONY 2km -es szakasz készült el. Aprólépéseknél számos irányfordítót alkalmaztak a szintkülönbség leküzdésére, így a kisvasútról nyerte nevét e hely.

1920-ban lejárt a bérleti engedély. A szerzõdést nem hosszabították meg, ettõl kezdve az Érsekség vette kezébe a gazdálkodást.

A trianoni rendezés után a kedves kis Ipoly folyócska szigorú országhatárrá lépett elõ, a kisvasút elvesztette néhány kilométeres darabját, és messzire került a nagyvasúttól, a szállításban szerepe értelmetlenné vált. Az Érseki uradalom nem nyugodott bele a "lehetetlen állapotokba" Megkezdték a korszerûsítést. A meglévõ vonalat felszedték, 760mm -es nyomközzel épült új pálya. A régi vonalból csak mintegy 5 km-nyit építettek újjá. Megkezdték a vonal kiépítését déli irányban a szobi MÁV és hajóállomás felé. Az új pálya két ütemben készült el. Elõször a KISIRTÁS - NAGYIRTÁS SZÉRÜSKERT és a HÁRMASHÍD - BEZINAVÖLGY - FEKETEBÁNYA (Márianosztrai Kõbánya) szakasz. A két különálló vonal közé egy 80 méter mély völgy ékelõdött. Itt a szállítást kezdetben facsúszdával biztosították. Azonban ez a megoldás hátrányos volt, Amint Hajdú István az uradalom intézõje jelentésében írta:

"A megszakított pályával járó ismételt ki és berakodást, a csúzdával eszközölt továbbszállítást sem az emberek sem a pénztár nem bírták volna sokáig."

Nem sok idõ múltán azonban elkészült az összekötõ szkasz, így készen állt a KISIRTÁS - MÁRIANOSZTRAI KÕBÁNYA 13 km -es vonal. Szob felé pedig a már meglévõ kõszállító vasúthoz csatlakozva SZOB MÁV állomásig és a Dunai Rakodóhoz futhattak a fával rakott szerelvények. Ezzel újra élt a vasút, megvolt a továbbszállítás lehetõsége. A frissen elkészült szakaszról így számol be Hajdú úr:

"Két év kellett a megtervezéséhez és megépítéséhez, olyan nehéz megoldás volt mûszaki és pénzügyi okból egyaránt. (...) kisvasútnál talán egyetlen hazánkban a maga nemében, három emeleten, szintben mutatja a túrázónak ugyanazt a festõi képet."

1925-ben állt munkába az elsõ gõzös.

A Malom-patak völgyében vízvételezési lehetõséget biztosítottak. KISIRTÁSON és VÍZVÁLASZTÓN deltavágányt építettek a mozdonyok forgatására. Szükség volt erre, mert a mozdonyok mindkét irányban hegyet másztak, nem is akármekkorát. a malomvölgyben három egymás feletti szinten szerpentinezik a pálya, szorosan kúszva a hegyoldalban, az emelkedés 45 ezrelék. KISIRTÁS és NAGYÍRTÁS között forduló kitérõre volt szükség a szintkülönbség leküzdésére.

Folytatódott a vonalak kiépítése, ismét csak KISIRTÁS központal, készült a KISIRTÁS - KOLLÁR-VÖLGY 3 km -es, a KISIRTÁS - HEGYES-HEGY 5 km -es és ennek befejezéseképp a HEGYES-HEGY - KAMMERHOF 5 km -es szakasz. Ezzel elérte végleges, 55 km -es üzemi hosszát a vasútvonal.

A jármûpark 36 db kükönféle teherkocsiból -ezek között 6-8 tonna raksúlyú négytengelyes kocsik is voltak- állt. Vontatásra ló, gõzmozdony, és benzinmotoros jármû is szolgált. Érdekesség, hogy a személyforgalom mellett a HEGYES-HEGY - KAMMERHOF vonal teherforgalmát is motor bonyolította.

1945-ben a Magyar Állami Erdészet kezelésében jogilag egyesültek a kõszállító vonallal.

1946-ban egy benzinüzemû motormozdonnyal gyarapodtak.

1953-tól a SZOB-MÁRIANOSZTRA szakasz a MÁV kezelésébe került, megszervezték a Szobi Gazdasági Vasutat.

Az 1970-es években már két MD-40 tipusú motormozdony dolgozott a vonalon, az E 03-067 és az E 03-068 -as. Az elsõt 1984-ben selejtezték, majd szétbontották. Késõbb két C-50 -es motor (GV 3705 és GV 3756) is érkezett, de nem helyezték õket üzembe, mivel felújításra szorultak, és az MD-40 -esek teljesítménye elegendõ volt. Az utazásra két személykocsi, egy teljesen nyitott, hosszú pados, nyári és egy fûthetõ, kétszakaszos oldaljtós téli kocsi szolgált.

A Királyréti átépítés után két nyitott, de tetõvel ellátott kocsi, a KIRÁLYRÉT 12 és a KIRÁLYRÉT 15 került a vonalra.

Az 1980-as évek elejére a teherforgalom csökkent, a NAGYIRTÁS (VÍZVÁLASZTÓ) - MÁRIANOSZTRA szakasz üzemét már 1975 decemberében beszüntették. A fát mint régen, Nagybörzsönybe szállították. A vonal hossza idõközben a NAGYBÖRZSÖNY - KISIRTÁS - NAGYIRTÁS 8 km -nyi vonalra apadt. Közben kiépült Nagybörzsönybõl Nagyirtásra a feltáró út, a fát már nem rakták kisvasútra, teherautó vitte a fatelepre. A megmaradt rönköskocsik a végállomáson korhadoztak. A személyforgalom a vonalat eltartani nem tudta, az üzemet 1984. õszén beszüntették.

Néhány éven át csak a vadállatok és a turisták jártak a síneken. Sokan éppen közülük indítottak harcot a kisvasút felújításáért. Szerencsére segítség is érkezett, a budapesti Deák téri iskola diákjai takarították a pályát, a Gyõri Mûszaki Fõiskolások és a GANZ-MÁVAG dolgozói a jármûveket hozták rendbe. A Szobi Kõbánya zúzottkövet ajánlott fel. Beszállt, pénzzel Vác városa és a Közép Dunavidéki Intézõbizottság, felajánlották a vasút átvételét. Ezután az Erdõgazdaság sem akart szégyenben maradni, vállalták a vasút üzemeltetését, biztosították az új talpfákat. A vágányokat csak ott cserélték ahol nagyon fontos volt, ezt házi készletbõl megoldották.

Felújították A GV 3756 -os C-50 -es motort, NAGYBÖRZSÖNY néven forgalomba állították. Megindult a kisvasút!

1989-ben a Királyréti ÁEV-rõl Nagybörzsönybe került az ott kihasználatlanul álló C-50 -es. Nemsokára felújították és üzembe helyzték. Közben a GV 3705 -ös mozdony használható alkatrészeit kiszerelték, a maradékot szétbontották. Sajnos a teherforgalom továbbra sem a vasúton zajlik, hiszen egy rövid út végeztével ismét teherautózni kellene.

A Szobra futó vonalat pénz hiányában nem újították fel, így nincs közvetlen átrakási lehetõség a nagyvasútra. Ezért ismét jelentkezett a régi gond, a személyforgalom csak a kirándulókra korlátozódik, ez azonban a vasút eltartásához kevés. A forgalom 1992-óta ismét szünetel.

1995-ben a kis téli kocsit Paphegyre vitték felújításra, 1996. áprilisától már a Budapesti Közlekedési Múzeum lakója.

A Börzsönyt járó túristák ebbe azonban nem nyugodtak bele, és mind többen visszakívánták a szobi, nagybörzsönyi kisvasutakat, természetesen a két vonal egykori összeköttetésével együtt. Így gondolkodott Berki Zoltán térképész is, az õ kezdeményezésére indult meg a mozgalom a kisvasút újraindítására. Mivel a vasút akkori tulajdonosa, az IPOLYERDÕ RT. ebben nem volt partner, az elsõ lépésben tárgyalások kezdõdtek az IPOLYERDÕ és az idõközben létrejött Nagybörzsöny-Szob Erdei Kisvasútért Közalapítvány között a vasút bérbevételérõl. Az alapítvány támogatói között vannak a helyi önkormányzatok, környezetvédelmi szervezetek, a nagyirtási Szent Orbán fogadó, és még sokan mások, a vasút felújításának tervezõje Vízkeleti Ferenc.

Az 1996-97-es évek az alkudozások és a tervezések jegyében teltek. Sok-sok beadvány és elutasítás után végül 1998. március 16-án következett be az áttörés. Ünnepélyes keretek között aláírták a kisvasút szempontjából történelmi jelentõségû adásvételi szerzõdést: a Nagybörzsönyi Önkormányzat 1 Ft-ért megvásárolta a kisvasutat az IPOLYERDÕ RT.-tõl. 23-án a vasút átvétele leltárilag is megtörtént.

Megnyílt tehát az út a ténylegesen tenni akarók elõtt. Társadalmi munkában megkezdõdött a pálya megtisztítása és kisebb felújítási munkálatok (talpfacserék, sínegyengetés) is történtek. A lelkes pályakarbantartók kéttengelyes görkocsijukkal büszkén ereszkedtek alá munkájuk végeztével a megtisztított pályaszakaszon. A nagyobb beruházásokhoz azonban sok pénzre van szükség, melyet részben pályázatok útján, részben közadakozásból szeretnének a vasút új tulajdonosai elõteremteni.

Eddig a történet a kezdetektõl 1998-ig, melyet remélhetõleg a jövõben mindannyiunk örömére a felújítás folytatásáról illetve a vasút újraindulásáról hírt adó fejezetekkel bõvíthetünk.