NEPÁL
(írta: Kovács Balázs, BEAC)
Április 30 - Május 2: Muktinath - Jagarkot - Eklabati - Kangbeni - Eklabati - Jomsom - Tukuche - Larjung - Kalopani -Dana


Április 15-16: Utazás Katmanduba

Április 17-20: Katmandu

Április 21: Irány az Annapurna

Április 22-23: Besi Sahar - Ngadi - Bahundanda - Lilibhir - Syang - Jagat - Tal

Április 24-26: Tal - Dharapani - Bagarchap - Latemarang - Kodo - Chame - Thalung - Bratang - Pisang - Hongde -Mungji - Briaga - Manang

Április 27-29: Manang - Letdar - Thorung Phedi - Muktinath


Április 30.

Az éjszakai pihenés elkergetett minden fáradtságot. Talán csak a vezetõnk volt sápadtabb a szokásosnál. Mint elõzõ nap este kiderült a csapatból õt viselte meg leginkább a hágó.


Termékenység
szimbólum

Szerencséjére mi visszamentünk a szent liget templomai közé így pihenhetett még egy keveset. Már jól bent jártunk a délelõttben amikor csatlakozott hozzánk.

Muktinath sajátossága, hogy itt olyan forrás tör a felszínre, ami magas gáztartalmú. Feltehetõleg a gáz meg is gyulladt korábban és ez a furcsa jelenség, két - az itteni vallásokban nagy jelentõségû - õselem együttes megléte Ázsia szerte híressé tette ezt a helyet. Gyalogos zarándokok, akár több ezer kilométerrõl is eljönnek ide hogy imádkozhassanak valamelyik templomban. (A saduk különleges elbánásban részesülnek. Részükre szinte kötelezõ adományt adni. Ha csontig lesoványodott embert látsz, sárga köpenyben, háromágú szigonnyal a kezében, ne habozz némi anyagi segítséggel rendelkezésére állni. Ezt a jó cselekedetet az égiek is számontartják.)

Persze nemcsak efféle szent emberek járnak ide. Sokkal gyakoribb az egyszerû hívõk látogatása. Ám a modern kor zarándokai sem csak a szomszéd falvakból érkeznek. Gyakran Japán, Thaiföld vagy Szingapúr az induló állomás. Az erre járók sokszor ültetnek emlékfát, tovább növelve a már itt található mesterséges kis erdõt. Ezen a helyen a természetes növénytakaró legfeljebb némi fûbõl és gyér sivatagi bozótból áll. A fák megléte itt különlegesség, amit gondos alapossággal igyekeznek fenntartani.

A kerítésen nyíló egyetlen bejáratnál az esetlegesen kárt okozó nagyobb állatok kirekesztésére keresztbe fektetett csövekbõl készült "küszöb". Kecskéknek átjárhatatlan. Bent gondosan söpört udvarok, kaviccsal felszórt gyalogutak.


Muklinath
A Víz-templomának bejárata

Bekukkantunk az épületekbe. Az elsõben színpompás szörnyekben gyönyörködhetünk. Falikép formájában vigyorognak ránk. A másodikban - szerény kis hindu templom - megáldanak bennünket és egy-egy piros pötty kerül a homlokunkra a házastársi hûség jeleként. Rózsi még egy virágszirmot is kap a homlokára. Aztán egy újabb, zubogó csermelyekkel körülvett hindu templom. Szépen faragott kapuján most nem lehetett átjutni. Csak néhány szerzetes tett-vett benne, de aztán õk is kijöttek. Ez a "víz temploma". Az épület körüli kerengõ mentén 108 tehénfej formájú vízköpõbõl csurog az éltet adó víz. A háttérben imazászló-füzérek a hegyoldalban pedig kisebb nagyobb kõrakások. ( Ahol nincs, vagy a vallási szokásokhoz mérten kevés a fohászkodásra alkalmas hely, ott a nepáli ember kõkupacot tornyoz fel - Buddhát épít.) Végül a legöregebb szent hely a "tûz temploma". Az oltár alatt egy kis lyukat takar egy erõsen fakó függöny. Ha az ember ide hasal és elhúzza a szövetdarabkát megláthatja a kékesen fénylõ lángot és meghallhatja a víz csobogását. A templom oldalán itt is egy nagydarab bocifejbõl spriccel a víz. A piros festék bizonyítja: ez is közkedvelt áldozó hely.

Visszaindulunk a kijárathoz. A kerítés fölött szép kilátás nyílik a völgyre. A látvány megmagyarázza miért tartják oly nagy becsben a vizet a környéken. Ahol nem fakad forrás ott csak kõ és por található. Bizony a horizonton végigtekintve nagyon kevés a zöld folt.

Ezzel a kis kitérõvel véget is ért a teher nélküli sétánk. Hátizsákot fel, és irány a Kali Gandaki! Ennek a folyónak a völgye legalább három dologról nevezetes.

Ez a világ legmélyebb folyóvölgye. A Dhaulagiri - az egyik legszebb nyolcezres ( 8172 m ) - és az Annapurna 7-8 ezes csúcsai határolják a 2400 m körül elhelyezkedõ völgytalpat. ( A fõcsúcs itt 8091 m magas.)

A nagy magasságkülönbség miatt hajnalban gyenge északi szelek lengedeznek, majd 8 óra után egyre erõsödõ, délben már viharos déli szél tombol. ( Szó szerint. Voltak ezen a napon olyan pillanatok, amikor lejtõn lefelé haladva, hátizsákostól "kényelmesen" belefekhettem, és nemcsak megtartott, de még vissza is nyomott. )

A harmadik általam említésre érdemesnek tartott dolog, pedig az, hogy a folyó felsõ szakaszán található Mustang tartomány. Ez lényegében zárt terület, s mint ilyen csaknem érintetlen. Az itteni életet még nem befolyásolja sem a szellemi sem a fizikai környezetszennyezés. Korlátozott számban, kísérõvel és 1 millió forintnak megfelelõ belépti díjért ( ez személyenként értendõ és nem tartalmazza az egyéb költségeket ) már eljutott ide is néhány külföldi, de a teljes nyilvánosság elõtti megnyitás - amit az érdeklõdõk ugrásra készen várnak - még várat magára.

Már a hágóról is jól látszott Jagarkot kiugró sziklagerincre épült települése. Most arra tartunk. Valaha erõdítmény lehetett, hiszen uralja az egész mellékvölgyet és az út is közvetlenül alatta halad. Erre utalnak a falmaradványok is. Kiskoromtól vonzódok a várakhoz, így nagyon sajnáltam, hogy nem volt idõ alaposabb megtekintésére. A falunak szemmel láthatólag van jövõje, mert a "fellegvárban" egy terjedelmes és nyilvánvalóan a helyi elit kategóriába sorolandó szállodával rendelkezik. Sok ide igyekvõ német vendéggel is találkoztunk.

A szél valóban gonoszul tutul és szorgosan tömködi a szemünket homokkal. Fölkerülnek a szemüvegek és a porvédõ kendõk. Az itt-ott megkapaszkodott szúrós bozótok alatt kis "tanúhegyek" húzódnak meg. A növényzet és a talaj egymást védelmezi. Mérsékelt sikerrel. Felettünk a hegyoldalban néhány öszvér rágcsálja a sovány táplálékot, alattunk kecskenyáj. Sok helyen a házak lapos tetején is a bozót maradékait látjuk viszont - szárításra kitett fûtõanyagként.


Teherhordó jakok

Teherhordók - két hajókoffernyi pakkal a hátukon - birkóznak az emelkedõvel, de még így is gyorsabbak mint megbízóik, akik pedig csak egy kis csomagot visznek. Vagy azt sem.

Jól megtermett jakok is bandukolnak. Ezek itt a tehergépkocsi megfelelõi. A hozzájuk képest filigrán öszvérek csak afféle kis furgonok.

A völgy túloldalán szabályos boltíves barlangnyílások tömege látszik a függõleges falban. Három-négy jól elkülöníthetõ szinthez kötõdve pöttyögetik a sziklát. Hasonlót már Manangban is láttam, de itt olyan tömegben vannak, hogy muszáj felfigyelni rájuk.

Vezetõnk a jelenséget firtató kérdésre azt mondja madarak tanyáznak a falban. Nem akarom elhinni. Egy odunak kerek a bejárata. A kõzet egységes keménységûnek látszik, ami nem magyarázza a szintenkénti tagozódást. Fõképpen pedig milyen madár lehet az, ami többszáz, legalább néhány méter nagyságrendû lakást készít magának? Engem inkább a törökországi Kappadokia lakóbarlangjaira emlékeztet az elénk táruló kép. Késõbb egy romvárost pillantunk meg ( errõl ír is az útikönyv ). A szikla és az épületmaradványok találkozásánál a már ismerõs lyukak. Talán istállók vagy mellékhelyiségek lehettek. A romok folytatásaként elszikesedett teraszok roncsai. Kár, hogy nem a túlsó oldalon vagyunk. Érdemes lenne bebarangolni azt a helyet. Úgy gondolom a folyó partján valaha település állott. A víz biztosította a megélhetést. De a hegység emelkedett a folyó bevágódott. A meder egyre mélyebb lett, a vizet egyre messzebbrõl kellett odavezetni ahol a teraszok voltak. Azután már túl nagy volt a távolság, nagy a vízveszteség, odébb kellett költözni. A barlangok egy-egy ilyen idõszakot jeleznek. A legutolsó elhagyott település - Dzong - maradékai még látszanak.

Ez az igazság vagy más egy ideig még biztosan titok marad elõttem.

Az út fordulójában feltûnik, majd eltûnik Kagbeni. Alattunk vagy 200 méterre. Ebbõl megtudjuk, hogy Hary elfelejtette teljesíteni, elég nyomatékos óhajunkat, mely szerint erre az érdekes városkára kíváncsiak vagyunk. Valahogy legördülünk a Kali Gandaki medréhez és megérkezünk Eklabati-ba. ( Ez nagyjából annyit jelent:magányos fogadó.)

Betérünk a Ritz szállóba és megebédelünk. Aztán kicsit összeveszünk, majd elindulunk visszafelé, Kagbenibe. Szerencsére a meder szélén is vezet út, így nagyobb szintkülönbséget nem kell magunk alá gyûrni. Misi mérges, szerinte az egész kitérõ fölösleges. Ám amint bejárjuk az utcákat kiderül, hogy nincs igaza. A település "óvárosa" régi, sok száz évvel ezelõtti viszonyokat konzervált. Mai szemmel nézve elmaradott, de ha az akkori viszonyokat vesszük alapul abban az esetben korszerû. Átgondolt építészeti koncepció, fejlett vízgazdálkodás. Sok helyen fedett utcákkal találkozunk. Ez a sajátosság a szél ellen védett és érdekes arculatot kölcsönöz a városkának. A szélsõ házak mellõl bekukkanthatunk Mustangba. A táj innen nézve leginkább a Grand-kanyonra hasonlít.

Nincs sok idõnk, ezért kettõ után nem sokkal Eklabati-nak vesszük az irányt. Ahogy kifelé tartunk Kagbenibõl gyönyörû gabonaföldekkel találkozunk és sok új házzal. Remélem a régieket is megõrzik. Az ösvény mellett még látunk egy szép, régi, megkövesedett iszap felszín darabot és egy embernyi betûkkel teleírt manifalat.

A fogadóba érve újabb civódás következik. Menjünk tovább vagy ne menjünk? Végül maradunk. Mihály kiválasztja az ideális fürdõszobával ellátott szállást. Átköltözünk. Sajnos a tulajdonos házõrzõ ebe egész éjszaka élénk és hangos párbeszédet folytatott a Holddal. Ennek ellenére az egyik legszebb nap volt mögöttünk. Ha ez a vidék okosan sáfárkodik értékeivel az idegenforgalom területén nagy jövõre számíthat.

Május 1.

Amit tegnap elhalasztottál az elõl másnap sincs menekvés. Fokozottan igaz ez egy nepáli gyalogtúra esetén. Az elõzõ nap kihagyott 8 km ma az elmaradás kategóriájába könyvelendõ. Egyenlõre irány Jomsom. A széles folyómederben vezet az út. Néha föltûnik egy havas csúcs. Vezetõinkkel együtt találgatjuk, hogy ez vajon már a Nilgiri csúcsaiból valamelyik, vagy csak amolyan "helyi hatalmasság". A lábunk alatt heverõ kövek is tartogatnak érdekességet. A görgetegek némelyikébõl gyönyörû ammoniteszek pattinthatók ki. Ezek a kipusztult lábasfejûek a földtörténeti középkort uralták, s a tengeri rétegekben olyan fontos korjelzõk, mint a szárazföldön a dinoszauruszok. Mi is hazahoztunk pár apróbb megkövesedett õslényt. Igaz nem mi voltunk a megtalálók, de rábukkantunk a bennszülöttek kiselejtezett köveire amelyek eladásra már nem voltak jók, ám azért akadt köztük még néhány csinos darab.

Találkoztunk az újra telepítési program néhány kísérleti területével is. Ennek lényege, hogy a lepusztított hegyoldalakat ismét fával kell beborítani. Megvalósítása annál is inkább fontos, mert az utóbbi évtizedek esõzései - a víz visszatarthatóságának hiánya miatt - a folyók alsóbb szakaszain, soha nem látott áradásokhoz vezettek. Persze a mostani ültetések megmaradása gyakran kétséges a jelentõs takarmány hiány miatt. A fiatal fákat lombjukért gyakran megcsonkolják, s ezt évente többször csak kevés fa fajta bírja ki. Errefelé fõként a folyópart közelében láttunk telepített erdõt. Döntõen fûz-féléket. Ez persze bizonyos új ökológiai problémát vet fel, mert amennyire meg tudtam ítélni, ez a faféleség itt nem õshonos.

Láttunk még szép gyûrõdéseket, meg tankönyvbe illõ sasbérceket is, így elég gyorsan eltelt az idõ és fél 10 táján megérkeztünk a völgy talán legfontosabb településéhez. Jomsom nepáli értelemben viharos gyorsasággal fejlõdik. Ennek következtében rengeteg az építkezés. A város kereskedelmi, adminisztratív és katonai központ. Telefon és távírda. ( Hary jelezte, hogy erõsen megcsappant a rábízott pénz-készlet és utánpótlást kért.) Nemzetközi postahivatal. ( Ennek nagyon megörültünk. Sürgõsen tudattuk az itthon maradottakkal, hogy szerencsésen átjutottunk a hágón. ) Repülõtér. Igaz ez utóbbi csak reggel 7 és 10 óra között mûködik, mert a pilóták a szûk völgyben uralkodó szélviszonyok mellett késõbb képtelenek biztonsággal közlekedni. Valódi múzeumra is leltünk. Ezt a Rotary Club adományaiból hozták létre és rengeteg Mustangra vonatkozó érdekességet találtunk benne. Míg mi a múzeumot néztük nepáli segítõink elõre mentek. Bár még egyikük sem volt bent nem érdekelte õket a dolog. Egy órás szemlélõdés után mi is tovább indultunk. Kis kerülõt tettünk a találkozási pontig, de így jobban szemrevételezhettük az útba esõ kis falvakat. Teljesen egyértelmû volt, hogy ez gazdagabb vidék mint a Marsiandi vidéke. A tágasabb völgy, a kiépített és gondosan karbantartott öntözõrendszer, a nagyobb népesség és nagyobb forgalom úgy látszik nagyobb lehetõségeket biztosított az itt élõknek, s õk ki is használták ezt. A soronkövetkezõ Marpha utcái gondosan kövezettek, a falu tiszta, a csatornák fedettek. A városkapu festményekkel és mívesen megmunkált imamalmokkal díszített. A házak nagyok és gondozottak. Sokkal szebb mint Jomsom. Magasan a házak felett a kolostor, ami megnézendõ lenne, ám a tegnap ellazsált idõ miatt bizony kimarad. Ebédelünk egy nagyot és Tukuche felé elballagunk.

Tukuche neve nagyjából annyit jelent: gabonaszem. Itt volt a régi karavánutak egyik legfontosabb megállója. Az északról érkezõ só itt cserélt gazdát a déli részekrõl érkezõ gabonával. Hatalmas forgalom volt erre évszázadokon keresztül, de aztán Tibet kínai megszállása és az ottani só jódhiánya megszüntette a kereskedelem legvirágzóbb részét. Nepálban ugyanis korábban népbetegség volt a golyva. Így az indiai sót terjesztették el az országban és egészségügyi megfontolásból alacsonyabb áron adták, megtörve ezzel a konkurenciát. Bár valamilyen forgalom azért megmaradt, a környék kereskedelmi központjai komoly veszteséget szenvedtek. Ezt a vendéglátás bevételeibõl próbálják ellensúlyozni, de állítólag régen jobban jártak. Õszintén szólva ez nem látszik a városkán. Csinos mediterrán hatású, kedves hely. Megérkezésünkkor az iskola röplabda csapata vívott éppen gigászi küzdelmet a Dhaulagirirõl érkezett új-zélandi hegymászókkal. Lehet, hogy az általam már másutt is megcsodált nepáli röplabdaszenvedély, lehet, hogy a hegymászók bágyadtsága okozta, de tény, hogy az egy-két arasszal magasabb vendégeket - tisztesség ne essék szólván - ronggyá verték.

Erõsen benne járunk a délutánban, ezért "letáborozunk". Pontosabban szólva inkább bekvártélyozzuk magunkat egy terebélyes, ízlésesen berendezett szállodába. Fehérre meszelt emeletes épület, a tetõn fedett kilátóterasz hangulatvilágítással. A pincér szerepét betöltõ fiatalember ugyan nem tökéletesen érti mit kérünk vacsorára, de azért nem maradunk éhen. Megesszük amit hoz. Csak Mihály utasítja vissza a második adag dalbatot. Hiába no, sok az az egy kiló rizs egy embernek. Lezuhanyozunk aztán versenyt alszunk a mormotákkal.

Május 2.

Reggeli után még kicsit szemlélõdünk a fõutcán. Lefotózunk pár szép ablakkeretet és szamárhátíves kapuzatot, aztán búcsút intünk a Tukuche brandy hazájának.

Ha már az alkoholnál tartunk, meg kell említeni, hogy a nepáliak ebben a tekintetben csaknem " analfabéták", igény sem nagyon van rá, a saját kínálat még tán a keresletnél is szûkebb. Itt a környéken gyártanak egy sajátságos metódussal készülõ, rendkívül gyenge "pálinkát", és létezik még a "serpa sör" elnevezésû csoda is, de ezt nem mertük megkóstolni, bár állítólag iható. A bor fogalmát egyáltalán nem ismerik, pedig délen sok szõlõ terem. ( Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az ázsiai népek nagyon rossz hatásfokkal bontják le az alkoholt így kis mennyiség is látványos változást eredményez a kedélyállapotukban.)

Thukuche után ismét visszaereszkedünk a Kali Gandaki medrébe, aztán inkább csak a jobb parton folytatjuk utunkat. Larjung elõtt szinte mediterrán vidéken érezzük magunkat.

Fehér sziklák, víz, a meredek hegyoldalban zöld fenyvesek, a túlparton pedig elõvillannak a Nilgiri csúcsai. A parton komoly vízterelõ kõgátak, sarkantyúk és frissen telepített ártéri erdõsáv. Az elsõ házak Kagbenit idézik. Az utat kapuként állják el a fedett utcarészletek. Beljebb érve ez a stílus eltûnik. Lényegesen szegényebb közösség ez mint az elõzõ, de a fedett csatornák itt is tartják magukat.

Utat engedünk egy bivalycsordának, majd pallókból épített hidacskákon átkelünk a számtalan ágra szakadt folyón. A bal parton érdekes település. Hatalmas kéregkunyhók hosszú sora, közvetlenül a vízparton. Mintha 8-10 birkahodály lenne idetelepítve, de Hary azt mondja ez egy falu. Ám sehol egy templom, sehol egy teázó. Amolyan ideiglenes baraktábor jellege van a dolognak.

Sûrû öszvérforgalom mellett megyünk tovább, aztán Rózsiék elvesznek. Már éppen elindulnék megkeresni Õket, de szerencsére feltûnnek a hegyoldalban. Lemaradtak, aztán egy függõhíd csábításának engedve visszatértek a másik oldalra. De még idõben ráébredtek, hogy ez nem a megfelelõ útirány és így némi késéssel ugyan, de befutottak.

Megint néhány kilométer mederben botorkálás következi, aztán végleg kikapaszkodunk belõle. Egy irdatlan kövek közé épült falvacskába érkezünk. Az utat is hatalmas kõlapok borítják. A hangulatos házakat elhagyva Kalopani elsõ épületeirõl süt az idegenség. Stílusában, és fõleg kék bádoggal fedett tetõivel egyáltalán nem illeszkednek környezetükbe. Itt nyilván valamilyen segélyprogram mûködik gondoltuk bölcsen és nem is tévedtünk. Az egyébként önmagukban nem csúnya épületek adnak otthont a körzet egyik legfontosabb intézményének. Mezõgazdasági (fõ)iskola mûködik bennük.

Kalopani hosszan elhúzódó, kertvárosszerû település. A rendõrposzt akkurátus és szigorú. Az elõírások pontos betartásának Hary látja kárát, mivel az eddig kissé slamposan vezetett dokumentációt rendbe rakatják vele. Szemerkélõ esõben indulunk tovább. Nemsokára azonban eldurvulnak a dolgok és komoly jégesõ kezd kopogni rajtunk. Meghúzódunk egy kis fenyvesben. Félórás ácsorgás után Ray beér bennünket és arra bíztat szaladjunk pár száz métert. Követjük és meghúzzuk magunkat egy magányos házacskában. Teát kapunk, mi pedig keksszel, dióval és mazsolával kínáljuk a háziakat. Fõleg a három kisgyerek majszolja szorgosan a nem várt csemegéket. Az esõ által összehozott anyukák kölcsönösen bemutatják családjukat. A gyerek itt tekintélyt kölcsönöz. Van is belõle sok. Aki azonban fel is akar cseperedni annak komoly próbákat kell kiállnia. A középsõ kisfiú annyira hurutos, hogy nálunk már a kórházat fontolgatnák vele kapcsolatban, de itt tán még egy ápolónõ sem látta. A kicsi is beteg. Állandóan fölsír. Éjszaka sem aludt - mondják. Dacára minden veszélynek az ifjúság normális viselete - derékon alul - a csupasz bõre. Nem csoda hát, hogy a 12 fok körüli hõmérsékletben sorra fáznak meg. Kétéves kora elõtt minden harmadik-negyedik gyerek meghal.


Kanyon a Khaligandaki-völgyben
Az esõ eláll, mi elindulunk. A közeli, meredek mellékvölgybe beereszkedünk majd átügyeskedjük magunkat az esõ miatt sikamlós pallókon. Az omlások miatt az út kifejezés csak idézõjelek között igaz, de miután fölkapaszkodtunk néhány tucat méterrel följebb, rendezõdnek a viszonyok. Szép fenyvesben haladunk tovább. Alattunk egyre mélyebbre kerül a folyó. Szemközt szépen megmûvelt teraszok és többszáz méteres suvadások láthatók. Ghasában megebédelünk. A falu után hosszas ereszkedés következik majd egy érdekes kanyon. A folyócsiszolta függõleges falakon fekete és fehér rétegek váltogatják egymást. Az ember egy gigantikus opart kompozíció kellõs közepén érzi magát. De szemlélõdni csak vigyázva lehet, mert mellettünk kétszáz méternyi mélység tátong, az ösvény pedig gyakran kritikus méretûre soványodik. Figyelni kell, mert az esõ ismét rákezdi és a sima kõ nagyon csúszós. Mintegy 3-4 km után megint tágul a völgy az út pedig lefelé veszi az irányt. Szusszanásnyi szünetet engedélyezünk magunknak egy teázóban. Alattunk hatalmas vízesés, de csak a hangját halljuk. Kiépített kilátóhely nincs és a völgyperemen a semmibe eltûnõ csapások jelzi azokra a helyekre jobb nem kiállni.

Egy szembejövõ sorstárs két órányira mondja Danát. Lezúgunk a lejtõn mint a lavina. Néha ijedten hõkölünk vissza ha a kanyar után a várt lépcsõsor helyett szakadékkal találkozunk. Hamarosan egy brahmin faluba érkezünk. A fékörös záródású házvégek eltéveszthetetlenül jelzik a népcsoportot. Itt valóban ki van írva, hogy Dana 2 óra. Ám újabb fél órára innen találkozunk egy másik kiírással, ami tudatja, hogy Dana már csak alig 3 órányira van innen. Ez kissé elbizonytalanít bennünket, de megyünk rendületlenül. Beérünk egy asszonyokból álló csoportot. Hátukon kazalnyi fa. Csöndesen mezitlábalnak a köves, pocsolyás úton. Valamelyikük háncskötele elszakadt. Most ott tétovázik a szétesett kupac mellett. Dana elõtt ismét visszatérünk a Kali Gandaki mellé, csakhogy most a meder nagyon összeszûkül.

Úgy fortyog benne a víz, hogy Belzebúb üstjei is megirigyelhetnék. Ha ide beleesik valaki az halott ember. Mivel mi még sok érdekeset szeretnénk látni gondosan kerüljük a kényes helyzeteket. Szerencsére van hely bõven. Az út szélessége legalább 1 méter. Most. De hogyan mennek itt át monszun idején? A kis híd, ahova érkezünk szinte reszket az alatta leszáguldó víztömeg csapásaitól. A sziklafalban félgömb alakú kimarások. A néhány órája szelíden csordogáló patakocskák most harsogva tomboló zúgókká egyesültek. Pár percig még csodáljuk a rettentõ erejû õselemet, aztán szedjük a lábunkat mert az a gonosz Dana csak nem akar meglenni. A hídfõben találunk ugyan néhány házat, de ezzel kapcsolatban csak Rajkin bácsit idézhetnénk. ( A fiatalabbak kedvéért: " Valami van, de nem az igazi.)

Falu nincs de néhány érdekességgel azért találkozunk. A Kali Gandakiba igyekvõ patak szorgosan kelepelõ malmokat hajt. Az egyik mellett fiatal lány meregeti a kukoricát a garatba. Aztán egy virágbaborult kerítéssel találkozunk, és bár gyanakszunk, hogy nem a vöröslõ kis szirmok szépsége volt a döntõ a telepítésüknél, hanem az ágak tüskéi, azért szép látvány. Rövid ideig megállunk a községi kõbányánál. A kõzetkibukkanás jó minõségû és a természet által elõre szabott építõanyagot kínál. Házfalnak, tetõfedõ anyagnak egyaránt megfelel. Legfeljebb az igényesek igazítanak a fazonján.

Végre beérünk a várvavárt településre. Már sötétedik, emiatt a házak faragott és feketére pácolt díszeit nem nagyon tudjuk megörökíteni. A hosszan elnyúló házsorok legvégén találunk szállást az egyébként névrokonok által lakott településen. Ez ugyanis egy magar falu. Romantikus, gyertyafényes vacsora következik, mert bár Nepál ezen részén létezik elektromos világítás, de éppen ezért az áramszünet fogalma sem ismeretlen. Végül rendelünk egy-egy fazék meleg vizet, lecsutakoljuk magunkat és fejest ugrunk a hálózsákba.


Május 3 - 5: Dana - Tatopani - Sikha - Deurali - Tadapani

Május 6 - 8: Tadapani - Chomrung- Sinuwa - Khudi - Bamboo - Doban - Deurali - ( Bagar ) - Machhapuchhara Base Camp

Május 9 - 11: Machhapuchhara Base Camp - Deurali - Doban - Sinuwa - New Bridge - Landrung - Tolka - Dhampus - Pokhara

Május 12 - 17: Pokhara - Takurdvara (Bardia Nemzeti Park) - Katmandu


Vissza a kezdõlapra