AZ ÁRPÁDOK HAGYATÉKA
( a főszervező, Rosiár László dr. jegyzete " A Honfoglalás Emlékezete 896 - 1996 " című túramozgalomhoz)

1. Bevezetés
2. Nemzeti ereklyénk a Szent Korona, trónviszályok a XI. században
3. A XII-XIII. sz trónviszályai
4. A Szent Korona romantikus, szomorú, napjainkra felemelő története
4.1. A Szent Korona története az Árpád-kortól a XV. századig
4.2. A Szent Korona története a XVI.-XVIII. században

 4.3. A Szent Korona története a XIX.században

1790-től kezdve a koronaőrség gránátosai a budai várban őrizték a koronát. A korona a napóleoni háborúk idején kétszer is elhagyta Budát. 1805. december 1-jén a mohácsi püspökvárba menekítette Splényi József br. koronaőr, 1806-ban került vissza. 1809-ben június 15-én indult el Almásy Pál koronaőr ismét a koronával a Magyarországra bevonuló francia seregek elől. Különböző helyeken őrizték, mígnem Splényi báró ez év november 8-án hozta vissza Budára.

1830-ban V. Ferdinánd koronázására Pozsonyba vitték. 1848 decemberében Kossuth lajos rendeletére Debrecenbe szállította a koronát Bónis Sámuel képviselő, kinek felesége Darvas Erzsébet a naplójában számol be az eseményről. A győzelmes tavaszi hadjárat után a kormánnyal együtt a korona is visszatért a fővárosba. Az egyesült osztrák-orosz seregek támadása elől a miniszterelnök, Szemere Bertalan megint kénytelen volt elmenekíteni. Szegedre, Aradra, Nagyváradra, majd Lugosra vitte. Végül 1849 augusztusában - néhány nappal kimenekülése előtt - negyedmagával elásta Orsován!

A korona elásásáról két forrás is rendelkezésünkre áll! Házmán Ferenc miniszteri osztályfőnök visszaemlékezése, valamint Szemere Bertalan naplója. Alábbiakban Szemere Bertalan: Naplóm. 1853. ad részleteket a korona elásásáról.

Majd leírja, hogy a korona Nagyváradra került, onnan Aradra.

A továbbiakban leírja, hogy Grímm, Házmán és Lórodi voltak társai a korona elásában. Kiválasztottak a Havasalföldre menő úttól balra, közel egy elhagyott fahíd helyéhez a füzesben egy helyet és fáradtságos munkával a koronaládát két fiatal fa közé a földbe elásták. Nem mulasztották el váltva őrködni, s a helyszínen minden nyomot eltüntetni. Grimm, mint jól rajzoló, elkészítette a táj képét, Szemerének átadván. Így augusztus 24-én Szemeréék átmentek Vidinbe (Törökország), hol értesültek, hogy Kossuthnál már érdeklődtek a korona felől.

Szemere Bertalan naplójában lelkiismeret furdalásának adja jelét, hogy Vidinben Batthyány Kázmérnak, a kormány volt külügyminiszterének, valamint Fülepp Lipót volt képviselőnek, azok energikus felkérésére elmondta a korona rejtekhelyét. Ez az aggodalom - miként később kiderült - alaptalan volt!

A császári hatóságok nem mulasztották el, mihelyt birtokba vették az országot, hogy lépéseket tegyenek a magyar korona felkutatására. 1849 késő őszén a cs. kir. kormány egy bizottságot küldött ki Orsovára, melynek tagja volt Titus Karger hadbíró százados is. A megtartott vizsgálat igazolta, hogy a koronázási ékszerek 1849 augusztusának végén a "lázadó" Szemere miniszter őrizetében egy ideig az ó-orsovai "Fehér bárány" fogadóban voltak, ezeket egy éjszaka kocsin elvitte több ásószerszámmal felszerelt ember, akik nemsokára visszatértek. Számos ásatásra került sor Orsován és környékén, de nem vezetett eredményre. Karger hadbíró szds. volt az ásatások irányítója.

1852 áprilisában von Kempen altábornagyot Őfelsége, a császár bizalma az újonnan felállított Legfelsőbb rendőrhatóság vezetésére kijelölte. Von Kempen altbgy. legszebb feladatának tekintette, hogy a magyar koronát császári ura birtokába visszaszolgáltassa! Úgy vélte, hogy a Londonban élő magyar emigránsok között kell keresni valakit, akinek révén a célra vezető Ariadné-fonalat meg lehet találni! Első lépésként egy alkalmas küldöttet kellett választani, aki az emigránsok között tekintélynek örvend, ugyanakkor ügynöki megbíhatóságáról legteljesebben kezeskedik.

A figyelem Wargha István felé fordult. Wargha István a hajdani magyar kamara fogalmazója volt, fontos szerepet vitt a magyar forradalomban és a forradalom vezetőivel, név szerint Kossuthtal és Pulszkyval közelebbi kapcsolatban állt. Később 1853 elejéig bizalmas szolgálatokat végzett a magyarországi katonai kormányzat számára, ezek eredménnyel jártak és személyének teljes bizalmat nyújtottak.

Fedőfeladatul a menekültek viszonyainak kutatását, főfeladatul a koronázási ékszerek rejtekhelyének nyomozását kapta. Wargha 1853 április 28-án utazott el Bécsből Londonba. Húsz nap múltántért vissza, fontos híreket hozott Kossuthról, Kossuthtól! Személyes tárgyalása során Kossuth elmondta, hogy az emigránsok menekülésükkor a koronázási jelvényeket Magyarországon visszahagyták, ő azonban már megtette intézkedését, hogy biztonságosabban helyezzék el!

Sokkal eredményesebb volt azonban véletlen találkozása az emigráns Szűcs főhadnaggyal. kossuthtal tanácskozgatva a Trafalgar téren bukkant fel, mint pollitikai menekült, a volt honvéd főhadnagy. Wargha meghívta magához, s Szűcs keservesen panaszkodott mostoha sorsáról, pedig neki joga volna kedvezőbb elbírálásra, "hiszen ő a magyar korona rejtekhelyének a titkát ismeri" !

Wargha ezt a kijelentést nem hagyta kihasználatlanul. Minden erejével igyekezett rábeszélni Szűcsöt, aki eleinte mindenközelebbi felvilágosítást megtagadott, hogy árulja el a titkot a cs. kir. kormányzatnak és az ezért kapott pénzjutalomból biztosítsa gondtalan jövőjét.

Szűcs hosszasabb töprengés után végül beleegyezett, hogy leleplezi a titkot. Feltételei voltak: a koronázási jelvények megtalálása körüli közreműködése a világ előtt titokban marad. 6000 guinea jutalmat kap, melynek egyhatod részét átengedi Warghának közreműködési tevékenységéért. Wargha megígérte, hogy mindent megtesz Szűcs kívánságainak teljesítésére! Ime tehát két magyar, volt szabadságharcos szövetkezett - bérdíj fejében - a titok felfedésére. S valóban így volt?!

Szűcs a következőket adta elő: 1849 augusztus havánakutolsó napjaiban mint honvéd főhadnagy 120 főnyi csapatosztállyal Ó-Orsován tartózkodott menekülőfélben. Itt volt Szemere is "a lázadó" miniszter. Egy este megbízást kapott Szemerétől, hogy 25-30 fővel legyen készültségben és gondoskodjék nevezetesebb menekültek fogadásáról és kíséretéről, kiket a közeljövőben Orsovára várnak.

Részletesebb utasítást feltehetőleg augusztus 24-ről 25-re virradó éjszakán kapott, mely szerint különítményével rögtön vonuljon a Cserna patak melletti vámházhoz, és ott várja be a további parancsot. Rövid ideig kellett várakoznia midőn odagördült egy kétlovas szekér, melyen Szemere, Hajnik v. rendőrminiszter, Grimm és Fülepp, valamint előtte ismeretlen személy ültek. Szemere utasította őt, hogy adja át a parancsnokságot és rendelje el, hogy az elsősegély kiáltásra vágtassanak a kocsi után, de különben a legszigorúbb felelősség terhe mellett tilos bárkinek is elmozdulnia a helyéről! Majd őt a szekérre hívta. Az éjszaka borús volt ugyan, de csendes és meleg. A kocsik a vámház után három hídon keresztülhajtottak, majd egy elhagyott ösvényen balra fordultak, s rövid idő múlva megálltak. Az elhagyott ösvénytől jobbra, majdnem az út mellett kis bozót volt. Majd leemelték a kocsiról a ládát, s Szemere után vitték, aki megjelölte a bozótban azt a pontot, ahol a ládát el kellett ásniok. A koronázási ékszereket tartalmazó ládát kb. 5 láb mélyre a földbe ásva elhelyezték és földdel betakarták. Ezt követően az együttes: Szűcs, Hajnik, Fülepp és Grimm valamint az ismeretlen személy Szemere szavai nyomán ünneélyes esküt tett, hogy a titkot nem árulja el akár önnön életének feláldozásával is azon lesz, hogy a magyar korona csak annak a birtokába kerüljön, akit a nép önként fog választani vezetőjének.

Ezek után pontosan feljegyezték azokat az ismertetőjeleket, amelyekről hosszabb idő múlva is fel lehet majd ismerni a korona rejetekhelyét. A várakozó honvédkülönítményt, szálláshelyére küldték, mivel a menekültek, ha eddig nem jöttek, ezután már nem fognak megérkezni! Másnap reggel papírra vetették a rejtekhely leírását, s ezt átadták Szűcsnek, melyet ő csákójának szemernyőjébe rejtett. Vidinben utóbb hat másolat készült erről a leírásról, s ennek egy példányát a Grimm által a rejtekhelyről alkotott vázlatrajzával megtoldva átadták Kossuthnak.

Szűcs később Párizsba került. Itt Szemere - állítólag Kossuth parancsára - visszakövetelte tőle a koronázási ékszerek rejtekhelyének leírását. Szűcs átadta, előzőleg azonban egy másolatot készített magának. Ennyi volt Szűcs egykori főhadnagy élőszóban adott tájékoztatása, utána pedig átadta Warghának a rejtekhely helyszínleírást és a feloldáshoz szükséges kulcsot. Wargha ismételten a legszentebb fogadalmat tette, hogy a felfedett titkot hasznot hajtóvá fogja tenni.

Wargha ezeket a fontos írásokat 1853 május 24-én Johann Kempen von Fichtenstamm rendőraltábornagynak juttatta el, ezen a napon ui. letartóztatták. Így tehát Kempen altbgy. terve tökéletesen bevált, rendkívül értékes adatok birtokában a koronázási jelvényeket tartalmazó ládát már könnyebb volt megtalálni és birtokba venni. Von Kempen nagyon precíc ember volt. Naplót vezetett. Naplója tele volt ilyen feljegyzésekkel:

"A császár délután Reichenauba utazott vadászatra . . . Warghát Gasparichoz fűződő kapcsolata miatt letartóztattattam . . . Karger haditengerészeti hadbíró kiküldetéséhez engedélyt kértem a császártól . . . " - és így tovább.

Az alábbiakban egy párbeszéd révén, válik ismertté von Kempent izgató gondolatsor. Kempen egyik este naplóbejegyzéseit végezte, midőn a szabad bejárású Podolsky lépett be hozzá, hogy jó éjt mondjon neki, mivel nem volt jelentenivalója. Ettől függetlenül, mintha gondterheltnek látszott volna, mint akiből kikívánkozna valami. Kempen meg is kérdezte tőle:

- Csak nem nyomja valami a lelkét Podolsky? Üljön le!
- Köszönöm - mondta Podolsky és leült a tárgyaló asztal mellé. Tulajdoképpen semmi ... azaz ...Wargha ...
- Mi van vele?
- Meglátogattam odalent és folytattam vele a beszélgetést.
- Mondott valami újat? - tolta odébb a naplóját Kempen, majd felállt és Podolsky mellé ült.
- Azon kívül, hogy vérig van sértve nem. Ugyanazt ismétli, de olyan pontossággal, mintha betanulta volna.Éppen ez az, ami gyanús nekem.
- Amennyiben?
- Nem hagy nyugton a gondolat, altábornagy úr ... tartok tőle, hogy ez a ravasz ember nem vagy nem mindenben mond nekünk igazat ...
- És mindez csak most jut eszébe Podolsky, midőn már őfelségének is jelentettem, hogy heteken belül sikert tudok felmutatni?

Podolsky megijedt a mostanában ideges Kempen kitörésétől és sietve megnyugtatta:

- A rejtekhely megjelölése bizonyára helyes és hiszek benne, hogy a siker nem marad el!
- Akkor hát? - állt fel Kempen - Mi az, amiben nem hisz?

Podolsky őszintén fejtegetni kezdte amit gondolt:

- Nem tartom kizártnak, altábornagy úr, hogy ez a gazfickó már a kiutazása előtt tudott a rejtekhelyről ...
- Egyszerűen képtelen és értelmetlen feltevés. Miért vállalkozott a nem könnyű és nem veszélytelen útra?
- Talán nem bízott bennünk altábornagy úr ... - Azaz, hogy is mondjam ... A beígért összeg nagysága igen elgondolkodtató. Van olyan hátsó gondolatom, hogy ezt a bizonyos Szűcs főhadnagyot, ha létezik, arra használta fel, hogy ellenőrizze - ki tudja honnan szerzett - titkát, ha nem létezik, kitalálta, hogy a nevükbenodaígért tetemes vagyont maga vágja zsebre ... Mert miért hangsúlyozza minduntalan, hogy azt csak ő adhatja át Szűcsnek? ...
- Számomra most a végeredmény a fontos, Podolsky - mondtá Kempen. A végeredmény, csakis a végeredmény. De ha netán beigazolódna a feltevése, az eggyel több ok arra, hogy Warghát lakat alatt tartsuk! Egyelőre várjuk ki a végét! Azon kívül, hogy sértve érzi magát, hogy viseli a fogságot?

Podolsky talán érezve a beszélgetés végét, jelentette:

- Néha dörömböl, kiabál. Papírt, tollat, tintát követel.
- Küldjön neki nyugodtan, hátha összefirkál még valami hasznosat - mondta Kempen és magához vette a naplóját. Jó éjszakát!
- Jó éjszakát altábornagy úr!
[ részlet, Pintér József: Ki volt az áruló című könyvéből ]

Wargha István írásbeli jelentését követően az események felgyorsultak. Von Kempen kérésére Karger Titusz hadbíró szds. - álnéven - megérkezett orsovára, s a jelentésben foglalt ismérvek alapján megkezdte felderítő munkáját. Közben összekülönbözött Imbrissevich határőr őrnaggyal, kinek egy őrmestere felismerte az álnéven szereplő századosban 1849 őszéről ismert Karger Titusz századost, kit egyébként rendkívül tisztességesnek ítélt. Mindketten feletteseik révén rendezték jogosítványaikat, s ettől kezdve jó barátokként végéezték a további kutatást.

A Duna és a Cserna áradása és a terület elöntése miatt hetekre lebénult a felderítés. Augusztus végén azonban a víz levonulása lehetővé tette Karger Titusz számára a terepazonosítását. Számos tereptárgy felismerése után - mondhatni közvetlen a cél előtt - megtorpant! Tájékozódása bizonytalanná vált.

Eddig végzett felderítéséről, vázlatokkal kiegészítve jelentést küldött von Kempen altábornagynak, jelezve megtorpanását az un. "harmadik sorompós (egyébként az áradás miatt összeomlott) hídnál". Jelentésében kitért az igen gyanús Bernhard Zuckernak 1853 augusztus 10-diki letartóztatására. Nevezett gőzhajóval érkezett Giurgiuból Orsovára. Este átúszta a Csernát dunai torkolatánál, s az ismertetett pont közelében került kézre. Mindezt figyelmeztető jelként értékelte. S valóban Bécsbe szállítása után derült ki, hogy megbízottként érkezett a helyszínre!

Von Kempen eldöntötte, hogy kiséret mellett Wargha Istvánt leküldi további azonosítás végett, aki szeptember 4-én megérkezett Orsovára. Wargha miután nem ismertea környéket OrsovábólMehádiába vezető utat választotta, majd elkeseredetten visszatért.

Karger Titusz hadbíró, immár őrnagy, nem hagyta az időtt vesztegetni, Warghát szeptember 5-én elvezette az ismertetőjelek alapján a megtalált hajdani hídhoz: Wargha meglepődött és igen izgatottá vált!. Gondosan egyeztette az ismertetőjeleket és megesküdött, hogy itt a két fiatal lombos fa között van a hely! Itt kell ásni! Megjelölte a legcélszerűbb módot az ásatásra.. Egy meghatározott elég nagy körterületen kb. öt láb mély párhuzamos árkokat kell ásni, egymástól másfél lábnyi távolságra. Biztos abban, hogy e módon előkerül a koronázási jelvényeket tartalmazó láda, ismerve annak méretét.

Wargha miután mégegyszer megerősítette adatainak helyes voltát, az utasításnak megfelelően azonnal gőzhajóra ült, visszament Bécsbe. kempen őrnagy - bár kételkedés gyötörte - ásószerszámokat hozatott, s harmincegy ember szeptember 6-án ásni kezdett.

1853. szeptember 8-án negyed kilenckor Ion Morosina, egy agg talján tuffási lakos felkiáltott: " Ferro" - mert kapája nehéz fémtárgyba ütközött. Egy vasládát pillantottak meg! A ládát kiemelték a földből, náddal letakarva egy parasztszekéren Orsovára, a határőrparancsnokságra vitték. Ott felnyitották.

Legfelül Szent István palástja volt, hímzéssel kifelé fordítva, összehajtva. A víztől csepegett. Alatta két bársonypárna, ezek alatt bársonytokban elrozsdásodva a koronázási kard. A láda jobb alsó sarkában volt a szent korona, bőrrel bevont tokban, mely széthullott a nedvességtől. Néhány letört követ nem számítva ép volt, bélése elrothadt. Nedves selyemzsákban a korona mellett volt a jogar és az országalma. A ládában volt még pecséttel ellátott selyemterítő, egy köteg szétmállott írás, megrothadt pár cipő és saru. A láda fenekén volt külön zárral elzárt oldalsó rekeszben két régimódi kengyel, hozzátartozó szíjjal.

Karger hadbíró őrnagy futár útján jelentést küldött Temesvárra, Coronini altábornagynak, aki értesítette von Kempen altábornagyot. Szeptember 10-én Orsovára érkezett az "Albrecht főherceg" cs.kir. dunai hadigőzös. Szeptember 11-én indult a dunai hadigőzös a koronázási ékszerekkel egy határőr század kiséretében Bécs felé.


A Szent Korona 1853-as orsovai
megtalálása helyén emelt káponla
Szeptember 15-én Budafoknál kikötött, s magas méltóságokból álló bizottság azonosította a koronázási jelvényeket. Szeptember 16-án Pesten megállt a hajó, ünnepélyes menetben felvitték a budai királyi várba és három napig közszemlére tették a várpalota templomában.

Ezt követően szeptember 19-én vonaton Bécsbe indították a jelvényeket, ahol Albrecht főherceg ünnepélyesen átadta Ferenc József őfelségének. Végül Budára vitték a királyi várba, őrzési helyükre, a sok viszontagságnak kitett koronázási jelvényeket! A megtalálás helyén, a Cserna mellett állították fel emlékül e szép kápolnát.

A XIX. században a második koronázás I. Ferenc Józsefé. 1867. Június 8-án zajlott le a már kialakult szertartás szerint a budavári Mátyás templomban. Az aranysarkantyús vitézek avatása a helyőrségi

templomban történt. Az esküt viszont Pesten tette le I. Ferenc József a belvárosi plébánia templom előtti térségen e célra készített emelvényen. E tér ezért kapta az "Eskü tér" nevet. A kardvágás pedig Pesten a Lánchíddal szemben ment végbe Magyarország 72 vármegyéjének földjéből felhantolt koronázási dombon.


4.4. A Szent Korona története a XX.században
Tovább " A honfoglalás emlékezete 896 - 1996 " című túramozgalom honlapjára