Április 17-20: Katmandu

Április 21: Irány az Annapurna

Április 22-23: Besi Sahar - Ngadi - Bahundanda - Lilibhir - Syang - Jagat - Tal

Április 24-26: Tal - Dharapani - Bagarchap - Latemarang - Kodo - Chame - Thalung - Bratang - Pisang - Hongde -Mungji - Briaga - Manang

Április 27-29: Manang - Letdar - Thorung Phedi - Muktinath

Április 30 - Május 2: Muktinath - Jagarkot - Eklabati - Kangbeni - Eklabati - Jomsom - Tukuche - Larjung - Kalopani - Dana

Május 3-5: Dana - Tatopani - Sikha - Deurali - Tadapani

Május 6 - 8: Tadapani - Chomrung - Sinuwa - Khudi - Bamboo - Doban - Deurali - ( Bagar ) - Machhapuchhara Base Camp

Május 9.

A hajnali zajgás jelzi, hogy tiszta az idõ. A koránkelõk és a kevésbé fázósak már 5 után kint szurkolnak a Napnak. Mi is magunkra rétegezzük a ruhatárunkat és csatlakozunk a társasághoz. Keményre fagyott hó és jég vár bennünket. A hõmérséklet mínusz 8-10°C lehet. A nagy nyüzsgésben idõnként hangosan puffan egy vigyázatlanul tükörjégre lépett ember. A gonosz és vágyott díva még kéreti magát egy darabig a hegygerincek mögött de aztán felvillantja mézszínû orcáját és megkezdõdik az elõadás. A most még makulátlan kék háttér elõtt sárgára és barnásvörösre változnak az eddig fekete-fehér hegyoldalak, s a napsugarak melegsége a hómezõkrõl kis gõzpamacsokat kerget az ég felé. A kis pára csíkok mint megannyi glória díszlenek a csúcsok felett. De nem telik bele negyed óra már ködfátyol borítja a felsõ régiókat.

Azért mégiscsak az õsz az ideális a fényképezéshez - sóhajtja Mihály, miközben vagy egy tekercs filmet elhasznált (és tovább csattogtatja a masináját). Lassan-lassan beszállingózunk a reggeli mellé. Igyekszünk kellõ mennyiségû üzemanyagot vételezni délelõttre. Ennek végeztével búcsút intünk a virágmintákkal díszített házikóknak és megkezdjük a völgymenetet. Az idõ tisztább mint amikor fölfelé jöttünk, ezért még néha visszapillantunk egy szép látvány kedvéért, de új dolgot igazából már nem látunk. Nem így van ezzel kedves német ismerõsünk akivel Briaga-ban futottunk össze elõször és most itt ingázik az ABC és Deurali között, hogy lássa végre az Annapurna-szentélyt tiszta idõben. Talán - ha szedi a lábát - most szerencséje lesz.

Délben Doban megint megment bennünket a ronggyá ázástól, ezért cserébe ismét itt hagyjuk étkezésre szánt rúpiáinkat. Rózsi alszik egy adagot az özönvíz alatt, aztán amikor már csak szemerkél az esõ tovább indulunk. Szomorkás, nyirkos idõben érünk le Sinuwába. Este hét óra van. Ideje megpihenni. Megmosakszunk, átöltözünk a vacsorához és a kilátó-teraszon elbeszélgetünk a többi vendéggel. A két bõbeszédû ausztrál fiatalember eleszi elõlem a csoki pudingot, de gyorsan kihozzák a pótrendelést, így megbocsátok nekik. Aztán hálózsák, meleg és alszunk mint a tej.

Május 10.

A chomrungi lépcsõsor ebbõl az irányból is rútul fárasztó. A Nap persze megint hét ágra süt. Izzadunk kegyetlenül. Az emelkedõ tetején megállok. Egy kis ing szárítás és pihenõ következik. Elõvesszük a térképet és megsaccoljuk a következõ útszakaszt. Friss erõre kapva beereszkedünk egy szakadékszerû mély völgybe. Az utat néhol kõkerítések állják el, de szerencsére többnyire van rajtuk lépõ kõ megkönnyítendõ az átjutást. Ennek ellenére egy alkalommal sikeresen térítenek el bennünket egy horhosba. A lejtõ közepe táján két felé ágazik az út. Az egyik az itt is felszínre bukkanó hõforrásokhoz vezet - sajnos idõ hiány miatt ezt kihagytuk - a másik New Bridge-be. Ez utóbbin megyünk tovább. Én kicsit elõrébb tartok mint a többiek, de ez az elõny hamarosan nagyra nõ, mert én csak pár métert megyek egy rossz irányba õk azonban vagy 10 percet ballagnak egy széles lépcsõn, ami remekül meg van építve csak éppen másik faluba vezet. ( Én rajzoltam ugyan nyilat arra a jellegtelen kis ösvényre amelyre a bennszülöttek küldtek, ám úgy látszik nem volt nagyon észrevehetõ.)

A hídnak és a falunak azért hamar a nyomára bukkanunk. Még húsz perc. Egy kis emelkedõ egy nagy ereszkedõ és a hídfõnél felállított egyik étkezde padjaira rogyhatunk. No, a helyzet nem ennyire válságos, de jól esik leülni. Feltöltjük a kulacsainkat és benevezünk egy adag zöldséges rizsre. Tetõ van a fejünk felett így aztán rezzenéstelen tekintettel nézzük a hegy belseje fölött már tomboló zivatart. Itt esõcsepp sem pottyan.

A pihenõ alatt a fogadós nagy vehemenciával alkuszik a derékaljamra. Az üzlet nem jön létre, bár a gazda "pénz nem számít" felkiáltással tette meg ajánlatát. Igaz, eddig nem volt szükség a kérdéses felszerelési tárgyra, de én már csak azt a konzervatív elvet vallom, hogy az ember a létfeltételeit mindig tartsa magánál.

Ettünk, ittunk, pihentünk, nem volt más hátra indulnunk kellett. A térkép a korábbi napokhoz képest szolid felszíni kilengéseket ígért, de mivel három völgyet is érintenünk kellett csak óvatos bizakodással néztünk a délután elé.

A túloldali hídfõnél egy pöttömke sziget található, még laknak is rajta. Ilyenkor még csak hagyján, de monszun alatt minden ügyességükre szükség lehet a ki-be közlekedéskor. Az ösvény nagyjából vízszintesen halad így egyre magasabbra emelkedünk a folyóhoz képest. A parti bozótosban nem mindig egyértelmû az út, de a szûk, lapos sávon nem lehet nagyon eltévedni. Azután egy meredek kaptató jóvoltából emelkedünk vagy 50 métert és így kikerülve a völgy oldal takarásából megpillantjuk Landrungot. Ott ugyan nem tervezünk megállót ha nem muszáj, de a fejünk fölött egyre sûrûsödõ felhõk lehet, hogy bekergetnek a fedél alá.

Egyszeriben szántóföldek között találjuk magunkat. A lankásabb lejtõket a folyóig beteraszozták. Néhol már be is van vetve, de elég sok helyen még töretlen a talaj. Ez már - legalábbis nepáli értelemben - jól használható mezõgazdasági vidék. Brahminok lakják. Legalábbis erre utalnak a félköríves házvégek. Diszkréten emelkedünk. A közvetlenül a falu elõtt keskeny de mély patakmeder. Aki szerencsésen választ ösvényt annak nem kell lemenni az aljára, mert még idõben észreveszi a falusiak által is használt kis hidat. Néhány szembe jövõ amerikai fiatal nálunk érdeklõdik New Bridge iránt. Megnyugtatjuk õket, hogy néhány órája még meg volt, és csak tartsanak bátran a folyó irányába.

Landrung nem egy barátságos település. Komor és sötét. Nem is túl tiszta. Ám ilyennel találkoztunk másutt is, csakhogy itt az emberek is valahogy mogorvák. Rossz véleményemet nyilván az is erõsíti, hogy itt a gyerekek elég agresszívan kéregetnek. Másutt nem fordult elõ, hogy csak úgy belenyúlnak az ember zsebébe. Ez persze nem túl megnyerõ. A sok szálloda közül is csak egyet találtunk bizalomgerjesztõnek, de egységes volt a véleményünk abban, hogy az eredeti terveknek megfelelõen tovább megyünk. Landrung alaposan elterpeszkedik a környéken, így aztán még jócskán kellett bandukolnunk amíg megérkeztünk Tolkába. Itt is rengeteg szálláshely van, de ahogy elnéztük turista alig. Mi is dúskálhattunk a helyben. Más szállóvendég nem volt rajtunk kívül. Fellépkedtünk a korlát nélküli, magas lépcsõkön és elhelyezkedtünk. megrendeltük a vacsorát, lezuhanyoztunk és kezdtünk foglalkozni a gondolattal, hogy másnap már visszatérünk az átkos civilizációba.

Kénytelenek voltunk olyan rég elfelejtett fogalmakra rákérdezni mint buszmegálló, menetrend, sõt az is szóba került, hogy tudomásunk szerint holnap van Buddha születésnapja, s ha ezek a kedves nepáliak valami nagyobb ünnepet kerítenek mellé, még a végén pénz nélkül is maradhatunk, hiszen jeles napok alkalmával a közintézmények zárva vannak. A mi rúpia készletünk viszont erõsen leapadt.

A nap végére minden kérdésünkre választ kaptunk, sõt az almás momo receptjére is szert tettünk. Nyugodtan hajtottuk álomra a fejünket, miután a gazda tanácsára a szárítani kitett ruhát is bevittük és az ajtót bereteszeltük. ( Esténként járnak erre kevésbé jó emberek is.)

Május 11.

Reggelire valódi "magyar" paradicsomos hal és szalámi kerül a chapatira. Finom menta teát hörpintünk hozzá. Tolka után rövid idõre még visszatérünk az erdõbe. A táblák ismét rablóveszélyes környéket jeleznek, de vagy nagyon ijesztõnek látszunk vagy nem vagyunk túl zsíros préda, mert nem támadnak meg bennünket. Ezen a pár kilométeren egyébként rendkívül gyér a forgalom. Délben még egy utolsó, hegyi menedékházban elfogyasztott tea, aztán már az egyre gyakoribb házak és üdülõk következnek. A településeken teljes gõzzel megy a választási harc. A közeli hegyek az éppen arra járó kortes csapat hangjaitól zengnek.

Dhampusban véletlenül betévedünk egy esküvõi rendezvényre majd felrázzuk az utolsó rendõr õrs szolgálatosait. Ezzel a pecséttel hivatalosan is búcsút veszünk a túránktól. A domb oldalában, szépen kikövezett úton megyünk még egy kilométert aztán a következõ házcsoportnál balra fordulunk és megkezdjük a leereszkedést a rizsteraszok között az alattunk húzódó országúhoz. Az út itt gyakran csak 20 centiméter széles és nem ritkán a teraszok gátjain halad. Ennek ellenére viszonylag nagy biztonsággal lehet követni a nyomvonalat. Közben megfigyelhetjük, hogyan kell szántani ezeken az abrosznyi szántóföldeken.

Az utolsó útszakasz megint egy erdõs rész. Túl meredek szántóföldnek. Három kiskecske szemezget a bokrok közt, meg egy kupac falusi üldögél a lépcsõsor pihenõjében. Az erdõ szélén nem mézeskalács házikó hanem egy étterem várja a megfáradt turistát, de tõle ötven méterre egy busz ébreszt bennünk ellenállhatatlan vonzerõt. A végállomása Pokhara egyben a mi úticélunk is. A vezetõ 10 perc múlva hangos dudálással szedi össze a lézengõ utasjelölteket, aztán, hogy komoly szándékát bizonyítsa a motort is elindítja végül a jármû is elindul. Azért még csak lassan, hogy fel lehessen rá ugrani.

Jó fél óra mire beérünk a városba. Addig nézegetem a házakat. Az átlagos komfort biztosan magasabb mint a falvakban, de a szépség szinte teljesen eltûnt. Sok új, de elég jellegtelen épület van.

A végállomáson megkérdezzük merre van a Peva-tó és nekiindulunk a kellemesen perzselõ aszfaltnak. Elhessentünk néhány vállalkozó szellemû taxisofõrt és lankadó szorgalmunk utolsó maradékával még 4 óra elõtt beérünk kedvenc bankunkba. Üdítõ oázisként hat ránk az intézmény. Mert nyitva van, pénzt is lehet váltani - ráadásul gyorsan, és elsõ osztályú toilet áll a szükségleteit kielégíteni vágyók rendelkezésére.

Ismételt meggazdagodásunk után elindulunk megkeresni a Hary által megadott szállodát, hiszen ott vannak a maradék csomagjaink és a fõvárosba szóló buszjegyünk. A keresés nem is olyan egyszerû, mivel a szálloda neve nem szerepel a térképen és mellesleg a '70-es évek egy-két szállodája helyett vagy 80 várja az erre járó idegent. Azért fél órás séta után ráakadunk és örülünk neki. Nemcsak azért, mert tudnak rólunk és meg van minden holmink, de a nekünk szánt szoba abszolút mértékkel is igen jó, mi több a tulajdonos azt kéri mi mondjuk meg mennyit akarunk érte fizetni. Hát nem akartunk sokat. Viszont gyorsan nagy rendetlenséget csináltunk, jó sok vizet kifürödtünk a tartájból és hogy egy kis haszna is legyen az intézménynek belõlünk dagadtra ettük magunkat. Megcsodáltuk az indiaiak által Nepálra zúdított televíziós reklámanyagot ( tiszta Amerika, csak ebben a közegben sokkal kártékonyabb).

A vacsora során kiderült, hogy innen is meg lehet szervezni a bardiai programot. Idõt és esetleg némi pénzt is megtakaríthatunk vele. Nem sokat kérettük magunkat, ráálltunk az üzletre. Ez egy ilyen ország. Megy minden mint a karikacsapás ( csak az ígéreteket nem kell mindig komolyan venni).