NEPÁL
(írta: Kovács Balázs, BEAC)
Május 12 - 17: Pokhara -
Takurdvara (Bardia Nemzeti Park) - Katmandu
Április 21: Irány az Annapurna
Április 22-23: Besi Sahar - Ngadi - Bahundanda - Lilibhir - Syang - Jagat - Tal
Április 27-29: Manang - Letdar - Thorung Phedi - Muktinath
Május 3-5: Dana - Tatopani - Sikha - Deurali - Tadapani
Városnézés, de hogyan? Pokharában elég kevés a látnivaló. Ami van az viszont meglehetõsen távol esik a szomszédjától. Szerencsére lehet kerékpárt bérelni ( kb. 50 rúpia/nap ) és így könnyebben leküzdhetõk a kilométerek. A közlekedésre vigyázni kell mert mint említettem az baloldali, de a forgalom nem túl nagy. Az utak azonban többnyire keskenyek. Térképünk és a tegnap esti sétánkon látott fénykép alapján a Denevér-barlang, két templom meg a Pokharai Múzeum lesznek kíváncsiságunk tárgyai.
A barlang kuriózum. Nepálban nem nagyon vannak cseppkõbarlangok és ez ilyen. Sajnos vagy 10 kilométert kell tekerni mire odaérünk. Igaz ebben benne van egy 3 kilométeres " félrelépés" is. (Az utcák elhelyezkedése és a térkép vonalvezetése nem mindenütt egyezik.) Tévelygésünk Mihályt viseli meg legjobban. Õ csak tud biciklizni mi azonban nap mint nap csináljuk is ezt otthon, így nem csoda, hogy a mi gépeink könnyebben gurulnak. A város szélére érve már éppen az eltévedés módozatain kezdünk gondolkodni, amikor a közelben hûsölõ társaság egyik tagja megérdeklõdi, hogy a barlangot keressük-e. Majd felajánlja azt is, hogy megmutatja. Bizony egyedül nem találtuk volna meg, ugyanis Pokhara ezen nevezetessége egy konyhakertben található. Aláereszkedtünk a sötétségbe. Hamarosan kiderült, hogy elemlámpáink nem tudják bevilágítani a teret így a termek nagyságáról igazi fogalmunk nem alakult ki. Azt érzékeltük, hogy két-három nagyobb - szobányi - csarnok biztosan van benne, de nem túl nagy barlangban vagyunk. Kisebb de érdekes cseppkövekkel, sok denevérrel és õszinte sajnálatomra már néhány szemétkupaccal is találkoztunk bõ 20 perces sétánk során. Kiérvén kísérõnk jelezte, hogy 30 dollárra értékeli a számunkra biztosított programcsomagot, mert a japán turisták is ennyit szoktak fizetni érte. Mi értésére adtuk, hogy ha lenne ennyi pénzünk akkor sem adnánk ekkora összeget, mert Magyarország legnagyobb barlangjába - ami mellesleg világhírû és egy kicsit nagyobb - szakszerû idegenvezetéssel több órán keresztül sétálhatnánk szerényebb összegért. Az errefelé szokásos alkudozás után a kapálást is abbahagyó izgatott barlang-tulajdonos és a minket kísérõ fiatalember összesen 100 rúpiával lett gazdagabb. A helybéli viszonyokat ismerve ezzel sem voltak alulfizetve.
Visszagurultunk a belvárosba. Ez már kényelmesebb mint fölfelé. A piac labirintusába beérve megtippeljük melyik úton kell menni az elsõ célbavett templom felé, azután kóválygunk egy keveset, de végül megleljük. Nem különösen érdekes, mostanában épülhetett, de biztosan nem elõzmény nélkül, mert elõtte hatalmas, árnyas fákkal teli kert terpeszkedik. A nagyjából másfél emeletnyi magasságba lépcsõ vezet fel. Az aljában kegyszer árusok. A Ganésának ajánlott szentély felkeresése ajánlott mindazoknak akik szerencsésen akarnak belefogni valamibe, legyen az utazás, vásárlás vagy családalapítás. Sokan múlatják itt az idõt. Mi is csatlakozunk hozzájuk. Körbejárunk aztán leülünk. Nézzük a jövés-menést és csendben falatozunk a kerítés tetején. Barátságos mosollyal megrázzuk a fejünket amikor egy fiatalember felajánlja, hogy lefényképez bennünket. De hát elfogy az ebéd és elfogy a látnivaló is, így hát visszatérünk a jól fûtött aszfaltútra. A másik templomot, meglepõ módon, lényegében ott találjuk ahol a térkép jelzi. Csinos kis pagoda. Vörösre festett falak, sötétbarnára pácolt gerendák, színes lámpafüzérrel díszített cseréptetõ. Járdaszigetként emelkedik ki az útból. A gerendákon az itt hagyományosnak számító vallási díszítés. Mi egyszerû európaiak inkább gondolnánk a Kámaszutra vagy az Illatos kert címû mûvek illusztrációinak. Körbejárjuk és ötleteket gyûjtünk.
Azután mennénk tovább, de két ékes angolsággal beszélõ hölgy leszólít bennünket. A nagy utazók biztonságával igazítjuk el õket, majd tovább indulunk múzeum keresõbe. Vagy kétszer elmegyünk mellette, mert a kiírás nem túl látványos és a telek végén húzódik meg az épület. Meglehetõsen csüggetegek voltunk már a végén de megtaláltuk, és nagyon jól tettük mert színvonalas, érdekes kiállítást láttunk benne. Lényegében az utunk néprajzi összefoglalóját. Visszaköszöntek a fényes tányér sorokkal hivalkodó gurung konyhák, a félkörívben záródó brahmin házak. A születéstõl a halálig láthattuk vallási meg népszokásokat ugyanúgy, mint ahogy a különféle népcsoportok építészetérõl és öltözködési hagyományairól is képet kaptunk. Kis makettek, fényképek és egy-egy embernagyságú életkép. Ha arra jársz nézd meg! Érdemes.
További kerekezésre már sem kedvünk sem idõnk nem volt, így azután hazafelé indultunk. Útközben volt egy kis afférom a baloldali közlekedés mellett az út jobb oldalára telepített járdasziget körüli körforgalommal, de hála a gyér jármûsûrûségnek nagy baj nem történt. Még egy komoly látványosság volt ezen a napon. Valami megmagyarázhatatlan okból napközben - amikor egyébként nem szokott - látszott az Annapurna tömbje. Ha csak ezt a látványt élvezheti a turista néhány órán keresztül, már nem volt itt hiába a pokharai kiruccanása. Meguzsonnáztunk, pihentünk egy sort és hat óra felé lesétáltunk a parti útra. A tó csöndesen pihent mellettünk. Egy benyúló kis félszigeten aprócska szentély húzódik meg szerényen, körülötte kikötött csónakok pihennek. Távolabb egy hatalmas fán kócsagok gyûlnek éjszakai pihenõre. Mintha hófehér gyapot pamacsokkal hintették volna be az ágakat. Ahogy nõ a sötétség kiderül milyen romantikus is tud lenni egy áramszünet. Gyertyák és lampionok sokasága bújik elõ a házak mélyérõl, a gazdagabb szállodák bekapcsolják a generátorokat. Színes lámpák és zene. Lesétálunk a mólóig. A vízparton már alacsonyabb a komfort fokozat, de az emberek kedvesek. Velünk is szívesen szóba elegyednek a hatalmas fejeseket ugró fiatalok, de a házak elõtt is megy a traccsparti. Már korom sötét van. Visszaandalgunk a szállodánkba. Vacsorára húsokkal, tojással és mindenféle izgalmas szószokkal körített rizst eszünk. Menta teával és némi sörrel öblítjük le. Ágyikó, alvás.
Május 13.
Két étkezés közt egy nagy csomagolás. ( Mellesleg az ebédre elfogyasztott Kasmíri pilao-t bátran ajánlom mindenkinek. Kellemes édeskés árnyalatú rizs különbözõ olajos magvakkal és gyümölcsökkel.) Délben már aggódva toporgunk az ajtóban amikor Hary barátja megérkezik a taxival. Még lebonyolít néhány fontos telefont és hozat nekünk egy hideg tonikot, aztán begyömöszöl a kocsiba és végig aggódja az utat a busz pályaudvarig. Nem minden ok nélkül. A kijáratnál már éppen fordul kifelé a járatunk amikor odaérünk. Csomagjainkat röptében behajigáltuk a busz különbözõ rekeszeibe és elindultunk valahova ahol majd valaki vár bennünket. Tökéletes útiterv, amit nem lesz nehéz megvalósítani.
Egyelõre lazítunk és szundikálunk. Eseménytelenül kapaszkodunk egyre feljebb. A pára már eltakarja a távolabbi vidékeket. Az út meredek hegyoldalakon fut, körülöttünk fenyvesek. Fölveszünk két stoppost (európaiak és lányok) és elzavarunk pár szomszéd faluba igyekvõt (helybéliek). Két óra múlva a buszon a romlás jelei kezdenek mutatkozni. Megáll. Többen hálaimát morognak és elrohannak elintézni ügyes-bajos dolgaikat. Harminc perc után lehet tovább menni, ha betoljuk a járgányt. Kezdetben a személyzet kísérletezik vele, de az összértékben is legfeljebb 80 kilós fiatalemberek nem boldogulnak a feladattal. Ezért aztán mi is csatlakozunk. Teljes siker, jöhet a száguldás. Még nem értünk le a síkságra amikor a kór végképp elpusztította a sebességváltót. A teljes sötétség leple alatt konzíliumot tartott a buszon tartózkodó mûszaki értelmiség. Ennek végeztével nekiálltak szerelni. Másfél óra elteltével ismét életet leheltek a szerkezetbe. Ekkor már gyanítottuk, hogy némi késésre számítanunk kell. Az éj leple alatt átosontunk Butwal-on. Itt csak addig idõztünk míg a sofõr megevett néhány kiló rizst és uzsgyi. Kohalpurban tankolunk. A benzinkút sajátos szerzet. Vagy húsz kútoszlop látszik a hajnali derengésben. Mivel ennyi féle benzin biztosan nincs ebben az országban valószínû, hogy a különféle utazási társaságok külön tankolnak. Megkeressük a magunk helyét és teletöltjük a tartályt. Mindjárt fél öt, de itt már lapos a vidék és most tényleg a lovak közé csapunk. Hat óra van amikor két sovány disznó és egy sárkunyhó mellett megállunk, mert egy délceg úr vadul integet. A busz fékez õ pedig hangos "hungarian" kiáltást hallatva vizslatja az utasok reakcióját. Megérkeztünk.
Május 14.
A takurdvarai Hideaway Hotel tulajdonosa 3 óra óta ismételgeti ezt a mûveletet az erre haladó buszokkal. Még jó, hogy nem egy pesszimista típus. Kapunk egy finom gyömbér teát tejjel, aztán megérkezik egy sokat látott UAZ és fölpakoljuk a csomagokat, némi építõanyagot, meg hat embert és nekivágunk a nagyon poros útnak.
A Bardia Nemzeti Parkot 1986-ban alapították, de vendégeket csak kb. hat év óta fogad. Nepál délnyugati részén helyezkedik el 968 km2 területen. Az erdõkkel, mocsarakkal borított területet az Indiából átvándorolt tharuk alakították át mûvelhetõ területté. Olyan alapos munkát végeztek, hogy egy idõ után már védelem alá kellett helyezni a vidék értékes állat és növényvilágát. A park fõként változatos madárvilágáról híres, de találhatók benne látványos nagyvadak is. Elefánt, tigris orrszarvú egyaránt nagyjából 30-40 darab lelhetõ fel és szép számmal akadnak majmok, medvék, szarvasok.
Több mint 10 km-es poroszkálás után megérkeztünk a kis üdülõfaluba ahol a következõ napokat töltöttük. Patics falú házak rizsszalmával fedve, bambusz gerendák. Bent három ágy moszkitóhálóval borítva és gyékényszõnyegek. Nem nagy komfort, de a hõség ellen viszonylag jól véd és ha már nagyon melege van az embernek zuhanyozhat is a közös fürdõhelyiségek valamelyikében. Az udvaron étkezõasztalok napernyõvel fedve és egy nagyobb, szellõs ebédlõ. Virágágyások nyírott sövény, még fû is akad. Összességében kellemes, szép hely. Megreggelizünk azután pótoljuk az éjszakai alvást, majd ebéd. Délután megnézzük a közeli falut. A tharu és desauri nemzetségek lakják. Ez utóbbiak még szellem-hívõk és õk a kevésbé mûvelt társaság. Mindkét népcsoporton látszik az indiai származás. Mások a viseletek, a teherhordási szokások is. Itt például a nõk a fejükön hordják a kosarakat, vízhordó edényeket. Megnéztük hogy készülnek a hatalmas rizstartó edények. ( Az embernyi tárolókat a napon szárított agyagrétegekbõl építik föl. Naponta egy arasznyit gyarapszik a magassága. Ha kész, néhány markos legény becipeli a tetõ alá.) Egyébként csaknem ugyanúgy mint mi a boroshordót - " csapra verik", ha már a fenti nyíláson nem férnek hozzá. A felhalmozott élelmiszer mellett kis házi oltárt láttunk primitív de szép formájú bronz szobrokkal. ( Az itt készült diáinkat nézve egy mûvészettörténetben jártas ismerõsünk pedig a rézkor formakincsét emlegette.) A vidék másik jellegzetessége a házak oldalát díszítõ agyag dombormûvek. Szarvasok, rinocérosz, elefánt, emberek és különféle növények kerültek ábrázolásra.
A fal elkészülte után kerül kialakításra az eltervezett mûalkotás, ami szinte mindegyik épületen megtalálható. A szebbeket még ki is festik. Fehér, fekete, okkersárga és vörös. A klasszikus természetes festékek. A környezõ síkság gabonatermõ vidék. Most monszun elõtt teljesen kopár. A púpos fehér tehenek és a bamba bivalyok alig találnak némi száraz kórót maguknak. Bár víz van a kutakban sehol egy konyhakert. A szállodatulajdonos panaszolta, hogy a több száz kilométerre lévõ fõvárosból kénytelen a vendégeinek zöldséget és gyümölcsöt hozni. A hagyományok nagyon erõsek. Az újat nagyon nehéz bevezetni az élet bármely területén. A most huszas éveikben járó fiatalok már tudják, hogy van világ a falujukon kívül is, de nem nagyon férnek hozzá. Nap mint nap hallhatnak az öt kontinens lakóitól érdekes dolgokat a külföldi történésekrõl, de legtöbbjüknek a fõváros is ismeretlen. Nincs orvos, vegyszerek, nincsenek gépek. Van viszont hatalmas felelõsség azzal kapcsolatban, hogy mit vegyenek át a fejlettnek mondott világtól. Még megnézzük az új templomot és hazaballagunk. Az úton jól látszik az eredeti talajszint és a növényzet pusztulása következtében elõállt óriási talaj-lehordás. A két szint közötti eltérés egy-másfél méter. Átkelünk egy kiszáradt csatornán. Az alján most néhány kõ és bokáig érõ por található. Rácsodálkozunk egy csûrszerû épület tetõfedésére majd leporoljuk magunkat, megvacsorázunk és lefekszünk. Holnap már hatkor az erdõben kell lennünk.
Május 15.
Hát a hat óra azért túlzás de nem sokat késtünk. Még be kellett ugrani az park- engedélyekért aztán miénk a világ. Erõs fegyveres õrizetet rendeltek mellénk, ami az elöl haladó srácnál egy komolyabb furkósbotot a hátsó fiúnál egy bambusz rudat jelentett. Kiképeztek bennünket erdõjárónak. A legfontosabb tudnivalók: ne kiabálj, ha a vezetõ megáll te is állj meg, ha fut ne maradj le mögötte. Három állat jelent nagyobb veszélyt:
Az elefánt. Õt tisztes távolból szabad csak szemlélni, mert ha felbosszantod utolér és nem lehet elbújni elõle. Minden bozóton áttör, minden folyón átlábal és az itt található fák 99%-át ki tudja dönteni.
A tigris állítólag nem veszélyes - csak ha kölyke van és ha éhes. Ha mégis váratlanul elénk toppan akkor soknak kell látszani és együttmaradni. Ha ez a trükk nem jön be akkor már mindegy mit csinálsz.
A leggorombább a rinocérosz - a legtöbb balesetet ezek okozzák. Jól hall, jó a szaglása és meglepõen gyors. Szerencsére rossz a szeme, ezért ha az ember eldobálja a feltûnõ színû ruhadarabjait és cikkcakkban menekül elõle akkor van esélye. A másfél tonnát ugyanis nehéz fordulásra bírni. Ha fürgén mászunk, akkor egy nagyobb fán találhatunk menedéket. Az elefánttal ellentétben a vastagabb törzsekkel már nem bír az orrszarvú.
Kiképzés után rögvest belevetettük magunkat a Bahai folyó hûs habjai közé, mert se híd se komp és különben is jó az a kis fürdés. Nem is mentünk sokat amikor megpillantottam két megtermett szürke hátat a fûben. A vezetõnk rögvest felzavart egy fára, de a távolság elég nagy volt. A két rínó különben is egymással volt elfoglalva - lévén párzási idõszak - és ügyet sem vetett ránk. Hatalmas röffenéseket hallatva besétáltak az erdõbe. Aztán fõként majmokat láttunk és néha egy-egy szarvast, de fényképezni nem nagyon lehetett mert igen fürgék voltak. Meglátogattunk még két itatóhelyet ám nem sok eredménnyel. A folyó túlpartján a helybéliek rákásztak. Néha elröppent fölöttünk egy színpompás madár.
Amikor már vagy másfél órája tespedtünk és nagyon untuk magunkat, noszogatni kezdtük a fiúkat, hogy csináljunk valami értelmesebb dolgot, mert a Gangeszi delfin biztosan szép állat, de mi látni is szeretnénk valamit. El is indultunk visszafelé. A Karnali gázlójánál azonban megtorpantunk. Egy elefánt fürdõzött kéjesen. Aztán nemsokára jött egy másik, majd egy harmadik. Pancsoltak és láthatóan élvezték. Mi is. Kicsit ugyan megilletõdtünk amikor az egyik átjött a mi oldalunkra és rövid ideig volt esélyünk egy kiadós rohanásra, de aztán lefújtuk a riadót. Az ormányos nem jött felénk. Odébb - már a túlparton - megálltunk tigrist nézni. Hát a cica az nem jött - bár hatalmas mancsának nyomát láttuk a porban - de hirtelen Rózsi kezdett el mutogatni. Rinocérosz. Nem volt tán 100 méterre sem. Ráadásul felénk jön. Mit mondjak, igen hamar felkapaszkodtunk a mellettünk álló fára. Az a kedves jószág meg alattunk dübörgött el, úgy 15-20 méterre tõlünk. Ha belegondolunk, hogy ez a hústömeg 40 km/ órával is tud kocogni, hát jobb hogy nem ott vagyunk az ösvényen, hanem a biztonságot jelentõ 4 méteres magasságban. Még maradtunk is, mert a kis kedves fürdött picinykét a közelben és nem tartottuk tanácsosnak a korai lekászálódást. A fa hegyérõl láttunk még szarvast és a folyóban sétáló háziasított elefántot. Estefelé pedig fáradtan és elégedetten tétünk meg a kunyhónkba. Vezetõinket meghívtuk egy kis sörözésre, minek következtében Laxman alaposan berúgott. De mindenki jól érezte magát. Óvatos politizálás közben elfogyasztottuk a currys csirkét krumpli salátával és utána elégedetten elszundítottunk.
Május 16.
Már a veteránok rutinjával gázolunk át a folyón. A mai nap a tigris vadászaté. Elõször azonban csak néhány vadmalacot kapunk lencsevégre. A tigrist elhibázzuk. Nem többel mint 3 perc. A pofájáról lecsurgó vízcseppeket még fel sem itta a parti homok és a majmok vadul ricsajoznak a parti bozótban. Hát ennyi. Meglátogatunk még néhány helyet ahol felbukkanhatna, de csak egymás nyomát tapossuk. Látunk néhány násztáncot lejtõ kormoránt is. Délután teszünk még egy kísérletet, de csak Rózsi ijesztget bennünket. A közeli sûrû bozótosban látni vélt valamit. Szerencsére csak az ágak játékának bizonyult az egész. Nem is bánom. Van még egy jegyünk a menetrend szerinti elefántra. Nagy fatoronyból szállunk fel a "jármûre" és tanulságos sétát teszünk. Megfigyeléseink: az erdõ pókhálós, az elefántról kiválóan lehet fényképezni a többi állatot, a tanult elefánt szinte mindenütt átjut. Cseppet sem lepõdöm meg, hogy egy okos fiatal állat vagyont ér. Végezetül még megnéztük a krokodilfarmot. Az sem volt akármi. Az arasznyi kis hüllõk már ebben a korban is vadul támadnak. El tudom képzelni micsoda pusztításra képesek 6 méteres korukban.A szállodában fontos információval gazdagodunk. Holnap választás lesz. És ami még tán ennél is fontosabb, a választások alatt a közlekedés szünetel az országban. Kéretik türelmesnek lenni!
Május 17.
Madárles. Azonosítunk elég sok röpködõ ékszert de igazán ez a program nem sikeres. A madarak megfigyeléséhez sok idõ kell és 10 óra után a nagy meleg miatt már el is bújnak az árnyékba. A mi fényképezõgépeink sem rendelkeznek elég nagy teleobjektívvel. Ennek ellenére Mihály sikeresen kap el egy-két megörökítésre alkalmas pillanatot.
Délután ugye a voksolás következik. Rózsi el is megy a madarásszal és sok érdekes információhoz jut. Gyanús kotyvalékokból iszik , meglátogat egy családot és még a szárit is felpróbálja. Az este már a csomagolásé, azért még belefér egy jó hangulatú nepáli-magyar búcsúzkodás. Énekek, táncok, címcsere. (A vendégek közül csak mi barátkozunk, a többiek csak itt vannak.)
Másnap kiballagunk a buszmegállóba és ezzel vége. Igaz még várt ránk egy végtelen utazás. Néhány nap Katmanduban, de ezek új élményeket már nem hoztak. Elbúcsúztunk ettõl a kedves érdekes országtól, repültünk haza. Namaszté Nepál.
(Vége)